7. Rész - Helo(ween)

Elnézést a késésért, kárpótlásul még ezen a héten hozom a következőt fejezetet. Kezdünk belemerülni a dolgokba. Jó olvasást!

7.Rész

Helo(ween)

Avril Szemszöge

-Nem láttad Skylát? Megbeszéltük, hogy itt találkozunk…-kémleltem meglepetten a szürke tömeget.

Kayla megvonta a vállát.

-Még Sofi sincs itt. Lehet hogy együtt jönnek.-nyugtattam meg magamat halkan.

-Tulajdonképpen miért is csináljuk ezt?-túrt bele Brigitte flegmán a hajába.-Ki nem szarja le a halloweent?!

-Ezt akkor mondd, ha az idióta utca kölykök összekenik a kilincset valami ragadós izével.-borzongott meg Kayla látványosan.

Tavaly Halloweenkor Bostonban voltunk. Egyáltalán nem volt ünnepi hangulat: mindenki tette a dolgát, amikor pár gyerek a szomszédból becsöngetett. Kayla nyitott ajtót, majd enyhén szólva elküldte az alig 10 éves gyerekeket egy melegebbik éghajlatra. Alig 10 perc elteltével azok újra csengettek, és Kayla ismét feltépte az ajtót, hogy kiossza a srácokat, csak egy papírdarabkát talált a földön. Megkapaszkodott a kívül lévő kilincsben, és lehajolt a(z egyébként üres) papírdarabért, amikor észrevette, hogy a kilincs valami nyálkás dologgal van bekenve. Nem tudom mi játszódhatott le a fejében, de alig két másodperc múlva már sikítozva rohangált a házban.

-Ma még nem is láttam Sky-t.-tanakodtam félhangosan.

-Biztos meg volt rá az oka, amiért eltűnt.-zárta le a témát határozottan Brigitte.

Beszívtam az alsó ajkam, és tovább fürkésztem a tömeget. Mikor megláttam a neon zöld felsős Sofit egyedül sétálni, egy szúrós pillantást vetettem Brigitte-re. Kayla odakiáltott Sofinak, aki felénk vette az irányt. Halkan üdvözölt minket, majd kikotort a táskájából 4 zacskót.

-Mi a gyógyszertárban kezdünk.-elvettem Sofitól két zacskót. Az egyiket Kayla kezébe nyomtam, a másikat pedig zsebretettem.-Ti menjetek a bankba. Fél óra múlva itt találkozunk.-osztottam ki a feladatokat rutinosan. Brigitte egy pillantást vetett a körmeire, majd sértődötten rám nézett. Általában ő szokott irányítani. Felsóhajtottam, majd karon fogtam Kaylát, és elindultunk.

-Tudja.-sietett utánam Kayla.-Skyla tudja hogy terhes vagyok.-szegezte a tekintetét a cipőjére.

-Honnan?-torpantam meg. Tehát ezért nem jött el.

-Reggel borzasztóan voltam.-emelte a tekintetét az ég felé, majd a hasára tette a kezét.-Kimentem a mosdóba, és mire kijöttem, Sky ott állt az ajtó előtt. Kitört belőlem a bőgés, és…-hallgatott el szégyenkezve.

-A reggeli rosszullét és a hangulatingadozás természetes.-próbáltam őt megnyugtatni sikertelenül.

-Hogy bírtad…? Úgy értem, én már ettől is ki vagyok. Tudom, hogy meg kell szülnöm ezt a gyereket. Sosem fogunk annyi pénzt összekuporgatni. Te hogy bírtad elviselni az emberek szánakozó tekintetét, és a gondolatot, hogy tudtál volna változtatni a dolgokon…?-mereven maga elé tekintet, majd elfordult.

-Nem volt könnyű, és kész.-feleltem egyhangúan, és távolodni kezdtem Kaylától.

-Ez lenne az?-mutatott előre meglepetten.-Ez egy gyógyszertár?-kerekedett el a szeme a hatalmas épületet szemlélve.

Nagyjából háromemeletes épület volt, hatalmas ablakokkal, és szürkére festett falakkal. A fotocellás bejárati ajtó szegélye pirosra volt festve, az ajtóra pedig egy fehér kígyó volt festve.

-Végül is ez Los Angeles. Még a nyilvános wc-k is akkorák, mint a házunk.-nevetem fel görcsösen.-Gyere, menjünk.-ragadtam karon a megbabonázott lányt.

Odabent rengeteg ember gyülekezett.

-A pultoknál vannak a cukorkák.-állt a lábujjhegyére Kayla, hogy lássa a távoli pultokat.

Igen, nagyjából ennyiből áll az egész akció. Senki sem akart akár egy centet is költeni cukorkára, de a ragadós kilincs ellen is tiltakoztunk. Ezért aztán ki kellett találnunk valamit. Eszembe jutott, hogy gyermek koromban sokat ücsörögtem a bankban, várva a szüleimet, és gyakran vágtam zsebre egy két cukorkát, amik igazából nem is tudom miért vannak ott.  Talán díszként, talán magukat akarják reklámozni a cukorpapírra nyomtatott emblémákkal. Mindenesetre ott vannak, és egyet-egyet el lehet venni belőle. De nekünk többre van szükségünk.

-Válljunk szét.-tanácsoltam végignézve a tömegen. Kay bólintott, én pedig beálltam az egyik sorba.

10 perc szenvedés után, - amit nagyjából a beteg emberek kerülgetésével töltöttem - előrébb kerültem a sorban. Ez sokáig fog tartani.

Adam Szemszöge

Bezártam a kocsim ajtaját, majd körülnéztem, hátha találok egy közelebbi parkolóhelyet. Mivel az egész utca zsúfolásig megtelt autókkal, inkább örültem hogy igaz messze a gyógyszertártól, de sikerült parkoló helyet találnom. Feljebb húztam a cipzárt a kabátomon, majd a gyógyszertár felé vettem az irányt. Az ajtóhoz érve kifújtam a levegőt, és beléptem. Hatalmas sorok kígyóztak előttem. Felmordultam, majd körül belülre megszámoltam hogy melyik sorban van a legkevesebb ember. A farmerom zsebébe süllyesztve a kezemet beálltam a legrövidebb sorba. Beletúrtam az egyébként kócos, sehogy sem álló hajamba, és vetettem egy pillantást a falon található fehér órára. Késésben vagyok. De éppen a vásárlás közepén jutott az eszembe, hogy még meg kell vennem a gyulladás csökkentő bogyókat, különben ismét el fog menni a hangom. Ha innen is elkések, végleg el leszek könyvelve ’Latebert’-nek. Ahogy ezen gondolkoztam, egyre jobban felidegesítettem magamat, és az előttem álló szőke lány sem segített sokat a dolgon, azzal hogy minden egyes másodpercben dobolt a padlón a lábával. Ingerülten kifújtam a levegőt, mikor a szőke lány megfordult.

Zöldre festett tincsek a hajában, fekete, füstösre sminkelt zöldeskék szemek, tornacipő. Ez az a lány, akit abban a bárban láttam. Először szimpatikusnak tűnik az ártatlan arckifejezésével, de ha másodjára megnézed, van benne valami titokzatos, ami menekülésre késztet, de sehogy sem tudsz elmenekülni.

Megráztam a fejemet. Te jó isten. Ez csak egy csaj. Én pedig totál késésben vagyok. Én, Adam Lambert. Ez a lány pedig még nem ismert fel. Még mindig késésben vagyok. Idegesen toporogni kezdtem. Mi lenne, ha leszólítanám a csajt, hogy engedjen előre?

-Öö, helló.-mire meggondolhattam volna magamat, már ki is csúszott a számon. A lány lassan megfordult.

-Helló?-nevetett fel.-Nem a legjobb mód megkérni valakit, hogy engedjen előre.-megcsóválta a fejét, majd vigyorogva visszafordult.

Hangosan gondolkoztam, vagy az „Előre engednél?” is kicsúszott a számon anélkül, hogy észrevettem volna, vagy ez a csaj…ismeri az embereket. Mintha kiolvasott volna mindent a szememből egy pillanat alatt. Hogy is hívják…?

El.fogok.késni.

-De sietek.-suttogtam megjátszott sértődéssel.

A lány komiszul megvonta a vállát.

-Itt mindenki siet.-újra hátrafordult, és lassan, tagolva beszélt hozzám, mint egy óvodással szokás. Felmordultam, majd elmosolyodtam.

-Még senki sem mert feleselni velem.-világosítottam őt fel égnek szegezett állal.

Pár másodperc csönd emelkedett az épületre, én pedig rezzenéstelenül, de annál türelmetlenebbül vártam, hogy sorra kerüljek. Mire észbe kaptam az eladó nő és köztem csak egy ember állt: A szőkeség.

Avril Szemszöge

Micsoda idióta. És milyen nagyképű. – mértem végig a mögöttem álló férfit. Nem, nem kell bajba kerülnöd, - mondogattam magamban újra és újra – Csak állj mozdulatlanul. Nem fogsz megfordulni, és nem fogod eszelősen az arcába ordibálni, hogy „Leszarom.” Pedig nagyon meg akarom tenni. Ugrálni, kiabálni, beinteni egyet mindenkinek, de nem tehetem.

-Mit szeretne?-szólított meg az előttem álló fehér ruhás nő.

Megráztam a fejemet, majd a tekintetemet a pulton heverő üveg tálra szegeztem. Tele volt apró kis cukorkákkal. Gyorsan eldaráltam a létező összes gyógyszernő.

Megráztam a fejemet, majd a tekintetemet a pulton heverő üveg tálra szegeztem. Tele volt apró kis cukorkákkal. Gyorsan eldaráltam a létező összes gyógyszernő.

Megráztam a fejemet, majd a tekintetemet a pulton heverő üveg tálra szegeztem. Tele volt apró kis cukorkákkal. Gyorsan eldaráltam a létező összes gyógyszer nevét, amit ismerek, majd abban a percben, hogy a nő elfordult előrántottam egy szatyrot, belemarkoltam az üvegtálba, és belesüllyesztettem a tartalmát a szatyorba, és elsiettem. Mint mindig.

Sofia Szemszöge

-Akkor pedig megszállták Adamet, Cassie pedig oda akarta adni a medált neki, de aztán csinált valamit és…-ecseteltem nem túl részletesen az egyik boszis sorozatot, amit most kezdtem el nézni, - elvileg Brigitte-tel. Igaz nem mondhatni, hogy valaha bele is nézett egyetlen egy képkockába is. Inkább csak némán ült mellettem, és néha-néha felhorkant. Csak azért szenvedi végig velem az általában negyven perces epizódokat, mert tudja, hogy tartozik nekem, és nem akar kiesni a kegyeimből.

Kaylával, Avrilel és Skylával már az első naptól fogva jó kapcsolatot ápolok, viszont Briggel csak hosszú idő után sikerült összebarátkoznunk, de ez is csak Brigitte teperése miatt történt meg. Ugyanis na, nem vagyok egy takarékoskodó típus, szeretem meglepni az embereket egy két aprósággal. Pontosan ezért lóg velem Brigitte, és ezért „nézi” meg velem a sorozataimat. Bárki bármit mondd, ez a nő egy igazi, érző lény, aki vágyik a szeretetre, az elfogadásra, csak teljesen máshogy mutatja ezt ki, mint más emberek.

Skyla szerint ez hülyeség, de én akkor is tartom az elméletemet.

-Ööö, igen…-válaszolt Brigitte hunyorítva, mint aki nagyon próbálja felidézni a történteket miután észrevette, hogy kérdően nézek rá.-És aztán jött Stefan, leütötte Adamet és…-úgy tett, mint aki teljesen képben van.

-Stefan a Vámpírnaplókban van.-sóhajtottam lemondóan, mire Brigitte megtorpant.

-Oké, elegem van. Belőled, a hülye sorozataidból, és ebből a „Jaj, bármi történik én kibaszott optimista vagyok!” hozzáállásodból. Észrevehetnéd, hogy az emberek csak kihasználnak, mert naiv vagy. Sosem lesz másképp.-felemelte a hüvelykujját és a kisujját, telefont szimulálva.-Jaj, szia Sofi, nagyon el vagyok kenődve! Gyere át és vidítsd fel a hihetetlenül optimista képeddel és a vastag pénztárcáddal, aztán meg tűnj a fenébe. Puszi!-forgatta meg a szemeit.

Csak álltam ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Nem azon lepődtem meg, hogy a bántó szavait felemelt hanggal közölte velem, hanem hogy teljesen igazat mondott. Brigitte általában kígyót-békát vág az ember fejéhez alaptalanul, de ez…Igaz.

Apropó, mit is mondtam az elméletemről?

Lesütöttem a szememet, és gyors léptekkel magam mögött hagytam őt.

Tudom, hogy mit kell tennem. Mindig csak mások érdekei vezéreltek, de most…A sajátomat akarom. A fenébe is, Los Angelesben élek! Nem leszek többé naiv kislány.

-Paul, kéne nekem estére egy kocsi.-jelentettem ki határozottan a telefonba, mikor meghallottam Paul érdes hangját.

-Mi van?-kérdezett vissza nyugtalanul.-Te nem is tudsz vezetni!

-Nem érdekel.-válaszoltam már kevésbé meggyőzően -Kell egy kocsi, és kész!

-Ööö, oké, elintézem…De vigyázz magadra, rendben?-aggodalmaskodott.

-Hidd el, pont ezért kell egy autó. Szia.-csaptam le a telefont, és kisimítottam az eddig sűrű ráncokba borult homlokomat. A távolban Avril és Kayla tűnt fel.

Avril Szemszöge

-Soha többé nem megyek gyógyszertárba.-szögeztem le flegmán, majd kinyújtottam a kezem hogy Brigitte oda tudja adni a (remélhetőleg) cukorkákkal teli zacskót.

-Pedig szerintem muszáj lesz.-jegyezte meg rosszindulatúan Brigitte, mire Kayla mérgesen oldalba bökte őt

-Mondd ki nyugodtan.-pislogtam nyugodtan Brigitte-re.-Mondd csak ki, hogy szerinted egy drogos ribanc vagyok. De még mindig jobb, mint a magányos ribanc, nemde?-válaszoltam mosolyogva.

Sofi egy „Hú”-val reagálta le a merész beszólásomat, Kayla pedig egyetértően bólintott. Brigitte vicsorított egyet, elővette a „Megöllek” tekintetét, majd köszönés nélkül elsétált tőlünk.

-Brigittet legjobban ezzel lehet lelökni a trónjáról.-kémlelte a gyorsan távolodó lány Kyla.-Ha hevesen löksz rajta egy nagyot, nem hogy leesik: Még erősebbé válik. A hatalom elvesztése nem a gyenge pontja, viszont ő ismeri a tiedet. És mielőtt újra támadnál, észre sem veszed, hogy harcképtelenné tesz. Viszont ha csendesen taszítod le, nem törődve a kapálózásaival, fogja magát és…

Kyla a megszokotthoz képest most halkan beszélt. Maga elé bámult, mintha felidézné magában az összes évet, amit Brigitte-tel töltött. Egy idő után ez a monológ kezdett feszültté válni, ezért Sofi gyorsan közbeszólt.

-Akkor toporzékolva hazamegy, ahol a sárgaföldig leissza magát, és a konyha közepére hány, amit Skylának kell feltakarítania.

Mindannyian nevetni kezdtünk.

-Apropó, merre van Skyla…?-fordultam Sofihoz.

-Gőzöm sincs.-válaszolt gyorsan, majd egy jelentőségteljes pillantást vetett rám.-Később majd beszélnünk kéne.-mosolygott rám.

Adam Szemszöge

Egy gyors mozdulattal kihúztam alul a szememet, majd öntöttem vizet, hogy be tudjam venni a gyógyszert. Annyira nem nézek ki rosszul. Vagyis….aligha látszik hogy pár nappal ezelőtt még egy torokgyulladásos sánta alkoholista voltam. Beraktam a fülbevalómat, és egy gyors pillantást vetettem magamra, majd miután nyugtáztam, hogy minden rendben van zsebre vágtam a telefonom és a pénztárcám, felkaptam a dzsekimet, és vidáman a kisétáltam az autóm elé.

-Ennyire örülsz, hogy újra látsz engem?-vigyorgott rám Tommy a kis szöszi fejével. Hanyag ruházatban, homlokig kisminkelve dőlt neki a kocsimnak.

-Tommy, most nem érek rá.-intettem neki a kezemmel, hogy álljon arrébb.-Sietek.

-Ó, tudom én. Pontosan ezért vagyok itt.-kikapta a kezemből a kocsi kulcsot, és a háta mögé dugta.

-Ne csináld már!-vigyorogtam rá, majd hirtelen a keze után nyúltam, mire ő felemelte a kulcsot.

-Jól van, tessék.-nyomta a kezembe a kulcsot mosolyogva, majd pár másodpercig szüntelenül bámult.

-Mi van?-suhíntottam el az ujjaimat Tommy szeme előtt.-Elkenődött a sminkem?-nyúltam ijedten a szememhez.

-Nem.-nyugtatott meg Tommy.-Csak annyira régen láttalak ennyire…vidámnak. Egészen pontosan tiszta depresszió és paranoia vagy…

-Nem vagyok paranoiás!-szóltam közbe sértődötten. Tommy szúrósan nézet rám, majd zavartalanul folytatta.

 -….Mióta belekezdtél a Trespassing-be.

-Psszt!-tapostam a lábára, majd körülnéztem.-Még valamelyik fotós meghallja az album címét!

-Erről beszéltem.-nevetett fel.-El fogunk késni.-tájékoztatott nyugodtan, majd a kocsi másik oldalára sétált.

-Fogunk?-ismételtem meg őt motyogva.

-Rob nem akar még egy Lady Gaga születésnapi bulijához hasonló esetet.-biggyesztette le az ajkát, majd felsóhajtott.-De nem tőlem tudod.

-Tehát utánam küldött óvó bácsit. Szuper.-forrongtam magamban.

Azt csinálok, amit akarok. Tudom magamat kontrolálni. Nem vagyok gyerek. Ha inni akarok iszok, ha nem, nem. Összeszorított ajkakkal feltéptem a kocsiajtót, becsatoltam az övemet, és elhatároztam, hogy ismét belebújok a rosszfiú szerepébe. Mert ezt akarom.

Avril Szemszöge

-Nem hiszem el, hogy belementem ebbe a hülyeségbe.-vertem bele a fejemet a kormányba, mikor fél óra körbe-körbe vezetés után végre találtunk parkolóhelyet. Kikapcsoltam az övemet, majd ijedten észleltem, hogy a kocsi hátrafelé gurul. Gyorsan behúztam a kéziféket, mire Sofi felhorkant.

-Szóval tudsz vezetni, mi?-vigyorgott rám.

-Régen volt.-válaszoltam szórakozottan.-Szóval, mi a terv?

Sofi nem válaszolt. Egy hirtelen mozdulattal kicsatolta a biztonsági övét, felguggolt az ülésre, majd hátramászott.

-Mi a fenét csinálsz?-leemeltem a kezemet a kormányról, és hátranéztem. Sofi az ülése alól előráncigált egy piros felsőt és egy farmer blézert.

-Felveszem ezeket.-bökött a fejével a ruhák felé.-Túl feltűnő lett volna, ha ünnepi kiszerelésben megyünk el szórólapokat osztogatni.-emlékeztetett a fedő sztorinkra.-Apropó, szórólapok.-ismét benyúlt az ülés alá, majd kivett egy köteg sárga lapot.-Ez a feladat rád hárul.-mosolygott álszentül.

-Ó, hogy roha…-kezdtem volna el a szitkozódást szemügyre véve a rengeteg szórólapot. Sofi munkája lenne hirdetni az egyik helyi gyorséttermet. A munkája nagyjából abból áll, hogy leszólítja az utcán az idegeneket, és a kezébe nyom egy 5%-os kupont, mégis elképesztő összegeket kap fizetésként.

-Felezzük a fizetésemet.-ajánlkozott nem sok kedvvel, majd mikor meglátta, hogy jobban tetszik a dolog, intett a fejével, hogy forduljak el.

-A terv az,- kezdett előremászni az immár piros felsőjében – hogy én szépen beállok a sorba, - a szórakozóhely előtt álló hatalmas tömegre mutatott – Te pedig csak úgy félreállsz. Mikor a biztonsági őr pont az én meghívómat kérné el, te valamelyik trükköddel eltereled a figyelmüket, én beosonok, megkeresem Adamet, te pedig addig szétosztod a szórólapokat. Fél négykor menj a kocsival a hátsóbejárathoz, ott felveszel, és megyünk haza.-adta elő a nem túl átgondolt tervet.

-Szóval te bulizol, én pedig 4 pokoli órán keresztül osztogathatom a szórólapokat.-szűrtem le a lényeget.

-Valahogy úgy.-igazította meg a haját.-Mehetünk?-nyitotta ki a kocsi ajtaját.

Felsóhajtottam, és kivettem az indítóból a kocsi kulcsot. Zsebre vágtam, majd a hatalmas tömeg felé indultam Sofi oldalán. Kemény fél óra után – megjegyezném hogy nagyjából azzal telt, hogy Sofi minden egyes járókelőt hírességekkel kevert össze, és minden egyes percben Lambertről áradozott – végre a sor elejére kerültünk.

-Helló…-haraptam az ajkamba megjátszott érdeklődéssel. A biztonsági őr rám emelte a tekintetét.

-Cső.- hallatszott a nem túl udvarias köszöntés – Kérem a meghívóját!-nyújtotta ki a kezét követelőzve.

Felnevettem.

-Ugyan már…-mosolyogtam elbűvölően a nagydarab, néger férfira.-Szerintem megoldható lenne – felemeltem az ujjamat, és végighúztam azokat pasi iszonyatos izmain – bejutni egy ilyen bulira meghívó nélkül is.-pislogtam ártatlanul.

-Kérem a meghívót, vagy nem mehet be.-fordult felém az őr. Egy jelentőségteljes pillantást vetettem Sofira, aki észbe kapva azonnal berohant az ajtón. 

-Ó, de kőkemény valaki.-morogtam most már kevésbé negédes hangon, majd a kocsi felé vettem az irányt.

Adam Szemszöge

Mielőtt bármit is mondanék, leszögezem, hogy szeretem Tommyt. Tényleg. Mint a barátomat. De sosem lenne köztünk semmi több. A barátban többek között az a jó, hogy lelkiismeret furdalás nélkül használhatom, ha szükségem van rá, mert ez egy kölcsönös dolog. De amikor az illető teljesen rád van szállva, úgy hogy nincsen rá szükséged, és te ezt egyáltalán nem preferálod…Na, az az első jel miszerint sosem lesz köztetek olyan kapcsolat.

-Hova mész?-pattant fel Tommy a székéből automatikusan, mikor meglátta, hogy éppen olajra lépek.

-Wc-re.-húztam fel a szemöldökömet szörnyűlködve.

-Elkísérlek.-jelentette ki gyorsan.

-Ennél unalmasabb nem is lehetne ez a buli.-sóhajtottam fel.

Tommy vállat vont. Hah, könnyű neki! Fogadjunk, hogy belül hatalmasakat kacag amiért az élet ilyen kegyes vele. Van egy barátnője, és itt ül az év legjobbnak behazudott buliján, miközben egy szupersztárt kísérget wc-re. Biztosra veszem, hogy Rob ezért még pénzt is adott neki.

-A meghívottak fele még itt sincsen.-nyitotta ki előttem a mosdó ajtaját.

-Hála neked most nem késtem el.-veregettem meg a vállát. Tommy elvigyorodott, majd leesett neki a tantusz.

-Ez irónia volt?-ráncolta össze sértődötten a homlokát. Felsóhajtottam, és besétáltam a mosdóba.

Az első dolog, amit belépve megláttam az a csillár volt. A hatalmas, arany színű szerteágazó borzalom bevilágította a helyiség minden egyes sarkát. A zöld márványkővel kirakott padló pedig úgy csúszott, hogy még így józanul is kis lépésekkel, lassan és egyensúlyozva kellett haladnom.

-Egyébként ez itt a VIP helység, ahová mindenki késve jön, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb party-arcok később jönnek. Hatalmas buli lesz még itt, csak várnunk kell.-kanyarodott vissza Tommy az előző beszélgetésünkhöz.

Akkor ilyen, ha kellemetlenül érzi magát. - Ami megjegyzem igen ritka. Szinte kézzel fogható az a feszültség, amit Tommy áraszt magából. Görcsösen igyekszik, hogy egyszerre teljesítse mindkét ’küldetését’: Vagyis hogy jó barát legyen, és hogy bizonyítson Robnak.

-Szóval a VIP helységen kívül megy a buli?-sétáltam a tükörhöz.

-Ja.-válaszolt Tommy, majd előhúzott a zsebéből egy szemceruzát.

Tehát a normális emberek, akik valahogy bejutottak, már javában buliznak, én pedig itt nézem a wc-ben, ahogy Tommy sminkeli magát. Igazságtalan a világ. Végignéztem a szöszin, majd sajnálkozva felsóhajtottam.

-Sajnálom. Tényleg.-haraptam bele az ajkamba bizonytalanul, majd feltéptem az ajtót, és kirohantam.

Egyszerűen csak otthagytam a meglepett Tommyt a mosdóban. Lerohantam a lépcsőn, ahol már hallatszódott a hangos zene. Nem törődve azzal, hogy felettem szinte mindenki a nevemet ordibálja végignéztem a táncoló tömegen. Ó, igen ez kell nekem, nem pedig Tommy felügyelete. Vigyorogva leléptem a lépcső utolsó fokáról, majd valami ismeretlen oknál fogva a lekaptam a mellettem álló idegen fiú fejéről a kalapját. Gondolkozás nélkül feltettem a fejemre, majd besiettem a tömegbe. Így legalább nem fognak felismerni – morfondíroztam magamban, majd eligazítottam a fejemen a kalapot. A hangszórókban megszólalt egy Kesha dal, ami szinte azonnal táncra ösztönzött. Őrültem ráztam mindenem, és mintha pár percre elfeledkeztem volna a világról. Szünetekben elugrottam pár pohár koktélért, amikből persze idő közben sokkal több lett. Hát nem nagyszerű?