5.Rész - Alku

Igen, tudom. Rengeteget késett az új fejezet, a tanulás miatt. Próbáltam mindnél feljebb tologatni a jegyeimet, ami éjjel-nappali tanulást jelent, szóval nem volt túl sok időm. Viszont kárpótlásul, - ha összegyűlik 4 kommentár - még ezen a héten felteszem a hatodik részt. Addig is jó olvasást :D

5. Rész

Alku

 

Sofia Szemszöge

Leütöttem az utolsó karaktert is a „ Mi lesz veled, Adam?” című cikkemben. Felsóhajtottam, majd a cikk elejére tekertem, hogy el tudjam olvasni. Nem túl pozitív cikk egy rajongói oldalnak, de az olvasóknak tisztában kell lenniük a tényekkel. 2011 - a Grammyn kívül – nem Adam éve volt. Épeszű ember azt hinné, hogy legalább bepasizott volna, és boldogan készíti a második korongját, de valójában ez egyáltalán nem így van. Az új lemez – amiről még szinte semmit sem tudunk – sokkal személyesebb lenne, mint a régi. De kérdem én, hogyan, ha Adam hetente vált frizurát, és egyetlen egy paparazzi képen se mosolyog?

Jó, ez talán hazugság. De a vak is látja, hogy nincs jól.

Miután másodjára is végigolvastam a cikkemet, megráztam a fejemet. Vajon jót tenne Adamnek, ha a világ harmadik legnézettebb rajongói oldala ilyeneket írna róla? Egyáltalán nem.

Felsóhajtottam, majd bezártam a cikkemet, mentés nélkül.  Egy nap még hálás leszel nekem, Lambert. Megcsóváltam a fejemet, majd nekifogtam megkeresni az utóbbi pár hétben összegyűlt pletykákat Adam (elhalasztott) kislemezéről. Talán össze tudok belőlük valami olvashatót dobni.

-Holnap Halloween.-hallottam maga mögött egy mély, határozott hangot. Paul volt az.

-Oké.-válaszoltam unottan, majd folytattam a pötyögést.

-Nem akarsz valamit…csinálni?-sétált oda mellém zsebre dugott kézzel. Szemügyre vettem a Lambertös posztereim, majd (ahogy mindig) oldalra húzta a száját.

-De.-pötyögtem tovább zavartalanul.

-Eléggé bőbeszédű vagy.-leült mellém, majd bökdösni kezdett.

Felmordultam, de ismét nem válaszoltam. Próbálok koncentrálni.

Paul visszamorgott.

-Hetek óta hisztizel, hogy alig szólok hozzád, és semmit se csinálunk együtt, és most hogy alkalmad lenne rá te csak…-felpattant, majd egyre hangosabban beszélt.

-A rohadt életbe, nem látod hogy mit csinálok?!-kiáltottam rá mérgesen. Összeszorítottam a fogamat. Visszafordultam a laptopom elé, és újra írni kezdtem. Paul lesütötte a szemét, majd az ajtó felé vette az irányt, hogy távozzon a szobámból. Egy pillanat alatt lepergett előttem az egész múltam. A szüleim halála, a költözés, és az a sok minden, amit Paul tett értem. A családja visszakozott, de ő minden kételkedés nélkül fogadott be a házukba még 19 éves koromban. Mikor már Paul anyja minden este ordibálással övezte minden tettünket, elegünk lett, és összepakoltunk. Aztán ott volt Paul életének legnagyobb csalódása. Feleségül akart venni egy rosszindulatú csajt, akibe még a gimnáziumban volt szerelmes, és aki faképnél hagyta őt az oltár előtt. Onnantól fordult így magába. Csak én voltam neki, mást nem engedett a közelébe. Mikor még nagyobb baráti körrel rendelkeztünk, rettentő büszke voltam magamra, hogy Paul egyedül csak engem enged közel magához. Nyílván kis részben azért van ez így, mert az unokatestvére vagyok.

-Várj…Én csak ideges vagyok Adam miatt.-csuktam le gyorsan a laptopom tetejét.

Paul felhúzta a szemöldökét.

-Majd a cukorkagyűjtés levezeti a feszültséget.-vigyorgott, majd lassan visszasétált mellém.

-Ő teszi?-keltem fel az ágyból arrébb csúszatva a laptopomat.

Paul értetlen fejet vágott, majd az eddig teljesen sima homloka apró láncokba szaladt, és ismét felvette a rejtélyes álarcát.

-Avril csak a barátom.-préselte ki magából nehézkesen.

Mosolyra szaladt szájjal közelebb sétáltam a férfihez. Annyira nyilvánvaló volt, hogy halálosan bele van esve a csajba, de ezt se Avril, se pedig Paul nem veszi észre. Az igazság az, hogy egyáltalán nem illenek össze. Alig ha tudnám elképzelni a pattogós és életvidám Avrilt Paul „Mindjárt bepisálok” tekintete mellett. Mindezek ellenére szorgosan igyekszünk Skylával, hogy ezek ketten egymásra találjanak, de valahogy sosem sikerül. Ilyen Brigitte két ásítás között benyög valami közhelyet a sorsról, mi pedig felhúzott szemöldökkel arrébb sétálunk, és újabb tervet eszelünk ki eme két gerle összehozására.

-Persze…-bólintottam hitetlenkedve.-Szerintem a cukorkagyűjtést ő is élvezné.-haraptam az ajkaimba elgondolkozva.

-Gondolod?-csillant fel Paul szeme gyerekesen. „Én megmondtam” tekintettel néztem rá, majd amikor észbekapott ismét elkomorult az arca.

-Lelepleztelek.-bokszoltam a vállába finoman, úgy téve, mintha eddig gőzöm sem volt arról, hogy Paul gyengéd érzelmeket táplál Avie iránt.

-Elvihetnéd őt valahová. Mondjuk egy kínai étterembe…?-ötleteltem félhangosan.

-Majd meglátom.-morgott Paul rezzenéstelen arccal, majd kifordult a szobámból.

Mosolyogva megcsóváltam a fejemet, majd felnyitottam a laptopom tetejét, és ismét belekezdtem a cikkembe.

Skyla Szemszöge

-Nyugi Skyla. Mély levegő…-nyugtattam magamat a nagy barna ajtó előtt állva. Legalább öt perce álltam ott, de még mindig nem volt merszem bekopogni. Megigazítottam a kócos és rendezetlen hajamat, lejjebb húztam az ocsmány felsőmet, (ami az ellenfél focicsapat lógójával volt díszítve) majd felsóhajtottam, és bekopogtam. Alig fél másodperc után az ajtó kinyílt, és megpillantottam Zacet. Egy egyszerű fehér felső volt rajta, farmer, és PAMUTZOKNI. Ráadásul bűzlött a kölnitől, de a lakása annyira orrfacsaró bűzt árasztott, hogy kedvem lett volna ráokádni  Zac lábára.

-Ááá, kedvesem!-lelkesedett Zac bugyután, majd előrébb lépett, és felemelte a karját, hogy átöleljen. Kidülledt szemekkel hátraléptem.

-Khm, fertőzésem van, úgyhogy nem nagyon mehetek emberek közé.-felemeltem a kezemet, és köhögést színleltem. Annyira nem ment jól.-Pláne azoknál nagyobb a fertőzés veszély, akik túlestek már…ööö – mit is mondott Brigitte?! Gondolkozz Skyla, gondolkozz! – prosztata műtéten.-összepréseltem az ajkamat hogy elfojtsam a kitörő nevetésemet.

Zac zavartan megvakarta a mellkasát.

-És mi a neve ennek a betegségnek?-hitetlenkedett. Lerítt róla, hogy bizony volt már hasonló egészségügyi baja ahhoz amit az előbb említettem.

-Ööö…Hipo…-rágcsálni kezdtem a körmömet, mint aki valamin nagyon gondolkozik.-Hipoferprosztisz.-pislogtam idiótán.

Hogy lehetek ekkora MARHA? Nagyjából meggyőzően hangzott a kitalált betegségnév, de azért mégis…

-Á, értem.-topogott hátrébb Zac.-A meccs úgyis rövid lesz.- kijjebb nyitotta az ajtót, majd intett, hogy jöjjek be.

Befogtam az orromat, majd lassan besétáltam a lakásba. Tipikus legénylakás. A nappali közepén egy koszos kanapé, azzal szemben a tv, dohányzóasztal, azon pedig pár szelet pizza. Gondolkozás nélkül leültem a kanapéra, Zac pedig követett.

-Kezdődik is.-bökött a koszos körmeivel a tv felé. Elfintorodtam, majd a tv-re szegeztem a tekintetemet. Lassan levettem a kabátomat, és Zac felé fordultam a lógóval díszített pólómmal.

-Annyira imádom ezt a csapatot. Az a másik, akivel játszanak…Arra sem érdemesek, hogy a nevüket említsem!-legyintettem felsőbbrendűen.

Zac arrébb csusszant a kanapén.

-Nos, én nekik szurkolok.-jelentette ki szúrósan.

-Úgyse fognak nyerni…-folytattam a csapat alázását.

-Majd meglátjuk.-Zac sértődötten hangosabbra vette a tv-t.

A következő másfél óra nagyjából ugyanúgy telt. Hangos megjegyzéseket tettem a focicsapat teljesítményére, és igyekeztem beleköhögni Zac arcába, aki minden egyes ilyennél arrébb csúszott a kanapén. A meccs vége felé képes voltam EGYEDÜL bezabálni az összes pizza szeletet, majd mikor az „imádott” focicsapatom nyert, hangosan kiabálva ugráltam a kanapén.

-Skyla, mondanom kell neked valamit…-tessékelt ki az ajtón Zac.-Nem úgy működött a dolog, ahogy gondoltam.-sóhajtott fel.-De remélem hogy nem bánod.

-Nem, dehogyis. Megértem.-ökölbe szorítottam a kezemet, hogy jelet adjak az örömömnek.

-De ettől még nem változik semmi.-nyugtázta Zac, majd kevésbé mézes mázosan becsapta maga mögött az ajtót.

Elvigyorodtam, majd őrült mód ugrálni kezdtem. Hát ezzel is végeztünk. Megigazítottam a ruhámat, majd ugrálva elhagytam az épületet.

Brigitte Szemszöge

Legalább már tíz perce Skyla ágyán ugráltam, amikor kezdett leesni, hogy már a lábamon sem tudok megállni. Felhajtottam az utolsó sörös üveget, majd feltekertem a rádión a hangerőt. Egy hangyányit spicces állapotban vagyok, és ez most nem szórakoztat. Felsóhajtottam, majd – megjegyzem elég furán – a rádióhoz sétáltam, és kikapcsoltam azt. Miután ötször elestem a hatodik alkalommal már rutinosan tápászkodtam fel a padlóról.

-Szép az élet.-vihogtam idiótán. Felkaptam a cipőmet, és a táskámat, majd ott hagytam csapot, papot: Egyszerűen lazán kisétáltam a lakásból.

-Tegyük mégjobbá.-dörzsöltem össze a két tenyeremet összeesküvően. Lassú ám határozott léptekkel elindultam a belváros felé.

Félórányi mendegélés után megpillantottam egy hajléktalant, amint épp az igazak álmát aludta, igaz kevésbé angyalian, mint a kisbabák. Halkan közelebb osontam, és szemügyre vettem a pasi mellett pihenő dobozt. Pár dollár volt benne. Megvontam a vállamat, majd belemarkoltam a pénzbe, zsebre tettem, majd a szemben lévő étterem felé vettem az irányt. Felvettem a napszemüvegem, majd ledobtam magam az egyik székre. Hamarosan az egyik kiöltözött pincér a kezembe nyomott egy étlapot.

-Két üveg édes pezsgőt szeretnék…A legdrágább fajtából.-vihogtam a pincérre.-És valami…egzotikus főételt.-kihúztam magamat, és hátradőltem.

Alig 10 perc múlva a pincér kihozta a rendelést.

-Köszönöm.-néztem szúrósan a pincérre, aki nem akart elmozdulni mellőlem. Felhúzta a szemöldökét, majd kettőt hátrébb lépett.-Köszönöm!-ismételtem meg magamat mérgesen, mire a pincér bosszúsan megcsóválta a fejét, majd lassan, vissza-vissza tekintgetve bement az épületbe.

Bosszúsan megráztam a fejemet, és gyorsan felmértem a terepet. Alig pár ember sétálgatott az utcán. Kicipzáraztam a táskám cipzárját, aztán felkaptam a pezsgős üvegeket. Egy gyors mozdulattal belefektettem azokat a táskámba, majd felkaptam a tányért, és az egész főételt (a körettel együtt) belekapartam a táskámba. Nem valami higiénikus megoldás, de szükség esetén okosnak kell lennünk. Az összes reménytelen alak azt mondaná, hogyha nincs ló, jó szamár is. De ugyan minek bebeszélni magunknak, hogy elégedettek vagyunk, ha simán hozzájuthatunk a lóhoz? Igaz tisztességtelenül, de kit érdekel a tisztesség? Én már rég kikapcsoltam a bűntudatomat.

Visszacipzáraztam a táskám, felkaptam a kabátom, majd úgy kapkodtam a lábamat, amilyen gyorsan csak tudtam.

Justin Szemszöge

Becsaptam magam mögött az ajtót, majd mérgesen letéptem magamról a farmer kabátomat.

-Nem tehetitek ezt!-kiabáltam a telefonba, majd belerúgtam az éjjeliszekrénybe.-Anya, nekem szükségem van a pénzre!-artikuláltam lassan, és igyekeztem felvenni a brit beszédmódot.

-Kedves, hogy meg sem kérdezed, hogyan mennek a dolgok itt Londonban.-válaszolta anyám teljesen nyugodtan, egy kis sértődöttséggel a hangjában.

-Miért?-suttogtam még mindig iszonyú mérgesen. Ledobtam a földre a kabátomat, majd pár gyors lépéssel a konyhában termettem.

-Fiam.- felsóhajtott, majd újra felvette a kőkemény nő álcát - Mi apáddal megértettük, hogy szeretnél egy kis külön életet, felfedezéseket tenni, és tapasztalatot szerezni az életben. Ezért engedtünk el az országból, és ezért utaltunk több száz dollárt havonta a bankszámládra. De az alkuban az is benne volt, hogyha nem találsz magadnak egy elfogadható dolgot, ami Amerikához köt, de ha nem, két év múlva szépen visszaballagsz Angliába, és átveszed az apádtól a cég vezetését. És mivel eddig semmit sem mutattál fel, és lassan lejár a két év, kénytelenek vagyunk ilyen eszközökhöz folyamodni. Egy cég vezetése egyáltalán nem kis dolog, és igazság szerint mi apáddal kételkedünk, hogy nélkülünk…Jobban mondva a pénzünk nélkül gondoskodni tudnál magadról. A cég szó pedig nem csak téged takar.-fejezte be könnyed eleganciával. Mindig is csodáltam őt ezért. Mindig higgadt és megértő volt, ugyanakkor keménykezű és számító is.

-Mindig csak a cég.-morogtam hisztisen.

Anyám mit sem törődve velem megköszörülte a torkát.

-Három hónapod maradt, Justin. Itt az idő, hogy a talpadra állj.

-Mi a fenét csináljak…?-túrtam bele a hajamba idegesen, majd lejjebb csúsztatva ujjaimat, egyszer csak azt vettem észre, hogy a saját hajamat tépem.

-Először is szerezz munkát.-világosított fel, mintha ez magától értetődő lenne.

-Mi?-sipítoztam megdermedten.

Munka. Legtöbben már tiniként megismerik a szó teljes jelentését, és egész életükben csak e körül forog minden gondolatuk. De számomra a munka szó a világ legrosszabb büntetése, amivel még sosem találkoztam közvetlenül. Gazdag család gyerekéhez méltóan magántanárhoz jártam, és egy házvezetőnő takarított utánam. Egy idő után már megszokott volt, hogy mindent megcsinálnak helyettem. Most pedig...dolgoznom kell?!

Kapkodva vettem a levegőt.

Rühellem Angliát. Kalifornia jobban fekszik. Helyes pasik, napsütés, hírességek, és még sorolhatnám. Nem akarom elveszíteni a lehetőségeimet Amerikában. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy soha ne kerüljek vissza a szüleim mellé. Habár évekig tanultam, gőzöm sincs a közgazdászatról, egyenesen hánynom kell, ha arra gondolok, hogy egy nap át kell vennem a céget. Amerika volt az egyetlen esélyem. Két éve még úgy indultam neki, hogy akármi is fog majd itt történni, apám ragaszkodik majd hozzá, hogy kövessem a példáját. Csak adnak pár hónapot, míg lenyugszok. Ezért igyekeztem kiélvezni az egészet, elfeledkezve az idióta alkunkról. De most máshogy látom a dolgokat. Egyelőre kilátástalan a dolog, és hiányzik a „kis” pénz a bankszámlámról, de küzdeni fogok a célomért.

-Egyébként…mi újság a fiúkkal?-kérdezte anyám enyhe szemrehányással, szinte teljesen érdektelenül. Sosem tudta elfogadni, hogy meleg vagyok. Tökéletes fiúra vágyott. Főleg azért, mert egy viszonylag szegény családból házasodott be a gazdagság világába, és megfogadta, hogy mindenben tökéleteset nyújt majd apának. Engem a személyes kudarcának tekint. Szerinte az egyetlen remény, hogy helyrehozzam a szégyent,- ami a családunkat kíséri végig már x éve – az ha visszatérek az országba, átveszem a céget, és látszatból elveszek egy lányt. A szexualitásom egyelőre pletyka. Az emberek félnek megkérdezni, mi pedig igyekszünk egyáltalán nem beszélni erről. Érdekházasság. Nagyjából annyi az egész, hogy csinálunk pár kamu esküvői fotót, és folyamatosan gyűrűt kéne hordanom. Egyszer már majdnem beleugrottam egybe, és annak a csúfos következménye ott van a londoni házunkban.   

 Megráztam a fejemet.

-Nem a fiúkat szégyellem. Hanem téged.-lecsaptam a telefont, majd ledobáltam a ruháimat, és elindultam a fürdőszobába, egy hideg fürdő reményében.

Bemászva a fürdőkádba meggondoltam magam. Talán mégsem kellett volna így beszélnem az anyámmal. Rásandítottam a mosógépen álló naptárra.

-Halloween…Nagyszerű.-motyogtam, majd teljesen elmerültem a jéghideg vízben.