4.Rész -Támogatás

4.Rész

Támogatás

Avril Szemszöge

2009

-Elegem van! Azonnal elhúzok innen a picsába!-szitkózodtam, majd mérgesen becsaptam a szobám fehér ajtaját.

-Avril Dawn Carter! Ne merészelj velem így beszélni!-hallottam a földszintről anyám dühtől remegő hangját. Mostanában máshogy nem is igazán hallottam beszélni.

-Szemtelen kis…-folytatta anyám pasija a ’Hogyan szidjuk Avrilt’  talkshowt, aminek leglelkesebb résztvevője volt.

 Még azelőtt kezdte, hogy kirúgtak az egyetemről. Apáék nagyjából három hónapja váltak el: akkor kezdődött ez az egész rémálom. Rá alig pár hétre anyám új pasival állt elő: egy rettentő fontos üzletemberrel, aki ugyan anyagilag helyre tett minket, de lelkileg nem. Folyton csak kritizált, vagy a változatosság kedvéért ivott. Az sem rengette meg, ami velem történt…és az anyámat se. Legfőbbképpen csak a család hírneve miatt aggódtak.

Magamra zártam az ajtót, majd lekuporodtam a földre. Magam előtt az egészet: a kék mini ruhámat, a fényeket, majd a vihart, a sötétséget, és az esőt.

-Bárcsak soha ne mentem volna el abba a bálba…-suttogtam miközben a térdemre fektettem a fejemet. Éreztem, hogy a szemem csípni kezd, majd ahogy forró könnyek áztatják el a hófehér bőrömet. 

Szipogva felálltam, hogy teljesítsem az ígéretemet. Egy percig sem maradok tovább ebben a retkes államban. Előráncigáltam két bőröndöt, és igyekeztem annyi ruhát eltenni, amennyit csak lehet. De közben próbáltam csendben maradni, mert ha anyámék kineszelik hogy pakolok, vénlány koromig szobafogságra ítélnek. Ami vicces, hogy már 21 éves vagyok, és még mindig basáskodnak fölöttem. Ismét elkapott a sírás.

-Bárcsak ne mentem volna el…-ismételtem meg magamat hüppögve.

Remegő ujjakkal tárcsázni kezdtem Skyla számát.

-Emlékszel arra, amit még nyolcadikban fogadtunk meg? Tudod, itt hagyni mindent…-kezdtem bele szinte rögtön, miután meghallottam, hogy Skyla felvette a telefont.

-Igen…-válaszolt értetlenül.

-Pakolj össze, indulunk.-parancsoltam rá keserűen.

-Biztos vagy abban hogy…-szabadkozott ijedten.

-Igen, teljesen. Nincs itt semmi keresni valóm. Nem itt van a helyem.-szipogtam.

-Nem hagyhatsz mindent magad mögött, Avril!-megborzongtam.

-Tulajdonképpen megtehetem.-jelentettem ki határozottan.

-Az egész életed…-kezdett bele Skyla az okításba, mire én mérgesen félbeszakítottam.

-Megváltozik, igen, tudom. De nekem szükségem van erre a változásra. Támogatsz, vagy sem, én nem fogok tovább itt maradni.-folytattam a szorgos pakolást. Feszült csönd emelkedett a telefonra.

Leguggoltam, és kihúztam az ágyam alól egy cipődobozt. Felmarkoltam a benne található tömérdek papírpénzt, majd belesűrítettem egy pénztárcába.

-Természetesen támogatlak…-válaszolt Skyla lassan. Lesütöttem a szememet. Nem várhatom el tőle, hogy mindent itt hagyjon miattam, és ezt ő is jól tudja. Mégis mellettem áll.

-Annyira szeretlek!-suttogtam hálásan, majd elköszöntem a lánytól, és megpróbáltam lélekben felkészülni az új életemre, és kitalálni, hogyan fogok megszökni. Magabiztosnak tűntem a telefonban, de igazság szerint gőzöm sem volt arról, hogy minden rendben fog-e menni.

2011

Izzadtan és ijedten ébredtem fel. Kapkodva vettem a levegőt.

-Csak álom volt.-suttogtam, hogy megnyugtassam magamat. 

Két éve ugyanezt hajtogatom magamnak. Csak egy rossz álom volt az az este… Visszazuhantam a párnáim közé, majd behunytam a szememet, és próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Megdörzsöltem a szememet, majd vetettem egy pillantást a sarokban heverő kopott bőröndre. Annyi költözést átvészelt már velünk. Felsóhajtottam. Már tudom, hogy mit érez Skyla mikor egy újabb várost hagyunk magunk mögött. Hiányzik Detroit. New Jersey-n kívül egyedül ott éreztem magam igazán jól. Persze Jersey-ben nem sokat laktunk: kitettek a luxuslakásból, mert anyám zárolta a bankkártyáját, - amit elloptam tőle - és mivel egyikünk sem dolgozott, nem tudtuk kifizetni a főbérlőnek a bérlés díjat. Volt, hogy napokig buszvárókban aludtunk, szóval ehhez képest Detroitban voltunk a legjobb helyzetben. Egy olcsó, ám tágas albérletet béreltünk. Skyla egy hotelben dolgozott, ahonnan dőlt a lé, Kayla pedig egy fiatal egyetemistának kiadva magát összejött egy egész aranyos, és piszok gazdag pasival, akinek ha úgy tartotta kedve, csillagászati összegekért vett valamit Kayla aktuális ünnepeire. (Ez alatt a Spongyabobb-ból kölcsönzött Szerencse-napot értem) Végül innen is tovább kellett lépnünk, mert Brigitte túl sok dolgot „kölcsönzött” a szupermarketből. Ugyan ügyesen csinálta, az eladóknak feltűnt, hogy amikor Brigitte bemegy a boltba még az összes méregdrága pezsgő megvan, és amikor távozik már hűlt helye az összesnek. De mindennek már két és fél hónapja. Most itt vagyunk, Los Angelesben, szóval próbáljuk meg ebből kihozni a legjobbat. Nyújtózkodtam egyet-kettőt, majd lassacskán próbáltam felemelni magamat az ágyam ölelő karjaiból. Az órára tekintettem: fél nyolc múlt pár perccel. Megdörzsöltem a szememet, majd kómásan feltéptem az ajtót. Ennem kell valamit. Halkan kilépdeltem a konyhába, és a hűtő felé vettem az irányt, amikor neszelést hallottam a kanapé felől. Ez pont olyan, mint a horror filmekben. A főszereplő lány, (hiába hogy szinte már becsinál a félelemtől) odasétál a kanapéhoz, és…valami ijesztő dolog van ott. Többnyire egy hulla. Lassan a kanapé elé sétáltam. A szívem egyre hevesebben dobogott, a gyomrom pedig ugrált. Ez hülyeség.

-Hát te mit csinálsz itt hét órakor?!-szipogott Kayla. Az ijedségtől összerázkódtam, majd szemügyre vettem a lányt. A kezét a szemeihez emelte, lejjebb húzta a felsőjét, majd zavartan pislogott. Az arca szomorú, és piros volt, a hangja pedig remegett. Tudtam, hogy valami rossz dolog történt vele.

-Jól vagy?-ültem le óvatosan mellé.-Úgy tűnik mintha….-hunyorítva vizsgálgattam Kayla arcát. Ő lenézett a hasára, majd elkapta a sírás.

-Terhes vagyok!-suttogta kétségbeesetten. Annyira keservesen sírt, hogy eszembe sem jutott azt gondolni, hogy: „Kellett neki annyi pasival lefeküdnie.”

-Te jó ég…-öleltem át Kaylát, aki vélhetőleg semmit sem látott a könnyeitől.

-Sajnálom…-hüppögte, majd próbált kiszabadulni a karjaim közül. Egy szempillantás alatt lezuhantak a kezei, kitépte magát az ölelésemből, majd összegubózott a kanapén.

-Mit?-válaszoltam együtt érzően. Nem hiszem el, hogy ez megtörténik.

-Hogy eltitkoltam.-szipogott Kayla. Felhúztam a szemöldökömet. Végignéztem a lányon, majd némán eltátogtam az „Úristen” szót. Kayla hasa egyáltalán nem látszott nagynak, az utóbbi időben mégis mindig bő ruhákat hordott.

-Hány hónapos terhes vagy?-szaladtak ki a számon a szavak. Kyla szipogott egyet, majd felsóhajtott.-Egyáltalán biztos, hogy terhes vagy?-a hangom bizonytalanul és kétségbeesetten hangzott. Ha ezt Brigitte megtudja….

-A terhességi teszt szerint – amit másfél hónapja végeztem el – nagyon is terhes vagyok.-törölte le a könnyeit. Lerakta a lábait a földre, majd a meglepett arcomra nézett.-Az a terhességi teszt amit loptam…-tört ki belőle a sírás.-Milyen anyja lesz annak a gyereknek?!-hüppögte hisztérikusan.

Egy és fél hónapja?! KAYLA MÁSFÉL HÓNAPOS TERHES? Mozdulatlanul ültem ott a kanapén. Mintha minden más gondolat kirepült volna a fejemből. Csak erre tudtam gondolni.

-Te terhes vagy…-suttogtam remegő hanggal. Az agyam ezerrel dübögött, hogy fel tudja dolgozni az új információt.

-Én csak…Brigitte ki fog rúgni a házból…-kipréselte a szeméből az utolsó könnycseppet, majd óvatosan körülnézett.

-Dehogyis fog!-ébredtem fel az egyfajta transzból.-Ez a ház az enyém, és Skylá-é. Egyikünk se próbálna kirúgni.-próbáltam bizonytalanul megnyugtatni őt.

Igazából mindketten tisztában voltunk azzal, hogy hazudok. Brigitte rengeteget „segített” nekünk az elmúlt években, ezért cserébe elvárja, hogy elviseljük őt. Ő irányít itt mindent. Mindenről részletesen be kell neki számolnunk, de ő véletlenül sem ejtett el egy szót sem magáról. Az ember azt hinné, hogy mivel Skyla rokona Brigitte-nek, talán többet tud róla, de nincs így. Mikor Skyla családja az államokba költözött, megszakították a kapcsolatot az összes rokonukkal. (részben azért mert Brigitte családja egy fittyinggel se járult hozzá ahhoz, hogy Skyla testvéreinek ne kelljen nyomorban felnőniük.) A következő hír Brig-ről telefonon érkezett, miszerint Minnesota határán van az egyik barátnőével. Aztán minden annyira gyorsan történt. Összepakoltunk, beültünk Kayláék mellé a kocsiba, majd meg sem álltunk Jersey-ig. Jut eszembe, hiányzik az a kocsi.

-Ki a…kicsi apja?-villant át az agyamon a kérdés.

-Gőzöm sincs…-dörzsölte meg a szemeit.-Talán…emlékszel még azokra a denveri fiúkra?

Megvakarva a fejemet visszagondoltam arra a hat élettel teli kék szemű fiúra. A szomszédok voltunk velük. Egyikben sem volt valami kiemelkedő tulajdonság, sőt! Sík hülyék voltak.

-Mint a hattal…?-a döbbenet összes fajtája lejátszódott az arcomon.

-Csak hárommal. Kevinnek barátnője volt, szóval tőle távol tartottam magam. A maradék kettő pedig meleg volt.-remegett meg Kyla.-Annyira félek…

-Mit akarsz kezdeni a babával?-karoltam át Kylát megértően. Habár nem tudtam, hogy mit érez, valamilyen szinten én is hasonló dolgokon mentem keresztül.

-Nem tudom. El akarok vetetni, de az rengeteg pénz…-lesütötte a szemét, majd folytatta.- Megtartani pedig…őrültség lenne. Az örökbeadáson gondolkozom, de…-felsóhajtott.-Én nem tudom titkolni Brigitte elől. Pedig…ez lenne a legjobb. Ma pedig orvoshoz is kell mennem.-fájdalmas arccal megmasszírozta a halántékát.

-Megyek veled!-jelentettem ki hirtelen.-Számíthatsz rám.-szorítottam meg Kayla kezét. Hálásan átölelt, majd egy időre csönd lepte el a házat.

Adam Szemszöge

2009

-Biztos vagy benne?-tette anya a kezét a vállámra.-Az ilyesmi nem kis dolog.-lebegtette meg a szemem előtt az Idol jelentkezési lapját.-Ha ezt most aláírod….

-Akkor megváltozik az egész életem, tudom, tudom…-forgattam meg a szememet, majd elmosolyodtam.-De ez az egyetlen lehetőségem.

-Tudod hogy ez nem igaz…-sóhajtott fel, majd lerakta a lapot az asztalra.-Én mindenben támogatlak.

-Biztos vagyok abban, hogy minden rendben fog menni.-nyugtáztam szemügyre véve anya aggódó arcát.

-Adam, te ki akarsz lépni a múltból. Nem teheted. A múltad hozzád tartozik.

-Nem akarok belőle kilépni. Csak meg akarom változtatni az életemet. Nem egy garzonlakásban van a helyem.-néztem körül undorodva.-Én ennél többet akarok kihozni magamból.

-Én hiszek benned.-mosolyogott rám. Megölelt, majd végignézte, ahogy aláírom a papírt, majd gondosan összehajtom.

2011

-Igen anya, okés vagyok. Tökre.-dobáltam a telefonomat egyik kézből a másikra, miközben igyekeztem feltakarítani a konyhában lévő káoszt miközben rántottát csinálok, és próbálom megnyugtatni anyukámat. 

Szerinte nem tudom ellátni magamat. Pedig ez egyáltalán nem így van. Ledobtam egy rongyot a földre, lejjebb vettem a gázt a rántottám alatt, majd egy gyors mozdulattal letöröltem a padlón összetört tojást. A rongyot aztán a kukába löktem, majd szemügyre vettem a reggelimet. Legalább 15 perc lesz, még elkészül, nekem pedig 45 perc múlva a stúdióban kell lennem, egy kisebb megbeszélés miatt.

-Biztos?-aggodalmaskodott a telefon másik végén anya. Szinte láttam magam előtt, ahogy feszültem az ajkába harap, majd felsóhajt.-Hát jó. Nem is húzom tovább a nagy Adam Lambert idejét.-tréfálkozott, habár én inkább a sértettségét vettem ki jobban a mondatból.

Feltekertem a gázt a rántotta alatt. Így talán hamarabb elkészül.

-Tudod, hogy rád mindig van időm.-jelentettem ki, miközben úgy ingattam a fejemet, mintha ez törvénybe lenne iktatva. Mellesleg mindjárt kész a reggelim is.-dicsekedtem vigyorogva. Hirtelen elkapott egy kisebb köhögő-görcs, mire anya ismét felsóhajtott.

-Elkérted a gyógyszered receptjét az orvostól?-kért számon óvatosan. Nem akarta megsérteni az önérzetemet, de próbált az a tipikus szigorú szülő lenni, aki tulajdonképpen sosem volt.

-Perszeeee.-nyújtottam el a szó végét összeszorított fogakkal. A fejemre csaptam, majd hadarni kezdtem.-De most már indulok is, úgyhogy most leteszem….

-Adam, egyáltalán felöltöztél már?-nevetett fel anya. Egy pillanatra hisztis arccal meredtem magam elé, majd lenéztem a szürke pizsamámra.

-Perszeeeee.-ismételtem meg magamat már kevésbé magabiztosan.-Most viszont tényleg leteszem. Szia!-lecsaptam a telefont, majd a szobámba rohantam, hogy felöltözzek.

Összesen 15 és fél perc alatt sikerült rendbe tennem magamat. Zsebre raktam a telefonomat, majd betipegtem a konyhába. Nagyjából még van időm reggelizni – simítottam meg a fura hangokat kiadó hasamat. Borzasztó szag csapta meg az orromat. Szitkozódva levettem a gázról a szénné égett reggelimet.

-Nem hiszem el…-lezártam a gázt, majd elhatároztam hogy nem is fontos a reggeliznem.

Felkaptam magamra a bőrdzsekimet, felhúztam a bakancsomat, majd gyorsan beültem az autóba, és a rendelő felé vettem az irányt.

Avril Szemszöge

Még mindig meglepetten vizsgáltam Kayla felfelé meredező hasát. Narancssárga testhez álló felsője tökéletesen elém tárta Kay hasa minden szegletét. Valahányszor észrevette, hogy bámulom felhúzta a szemöldökét, majd savanyúan elmosolyodott. A rendelőben rengetegen voltak, ezért nem volt más választásunk: Felsőbbrendűeknek szerkesztett divat magazinokat olvasgatva elhelyezkedni a kényelmetlen műanyag székeken, miközben mi hallgathattuk az öreg nénik panaszkodó hangját, és szagolhattuk a büdös kórtermek orrfacsaró illatát. Hangosan csámcsogtam a rágómmal, (Idő közben sikerült eltanulnom Kaylától) majd feltettem a lábamat a székre.

-Utálom a kórházakat.-jelentettem ki undorodva.

-Én is.-motyogta Kayla. Szemlátomást rettentően izgult.

Miután átnyálaztam az összes divatlapot, és rengeteg értékes infóval lettem gazdagabb, (például hogy télen a szegecses holmikat a szőrme fogja váltani, és hogy különösen kellendő lesz a lábszárvédő) ásítottam egyet.

-Sorra kerülünk még ma?-hisztiztem, majd belenyomtam a rágómat az egyik újságba.

-Biztosan.-hangzott Kayla nem túl megnyugtató hangja.

-Kayla Greenfield.-kiáltotta az egyik vizsgáló ajtajában álló középkorú, kicsi szemüveges nő.

Felálltam, hogy bekísérjem Kaylát, mikor a nő az utamba állt.

-Csak a kisasszony jöhet be.-lökött rajtam egy óriásit a mogorva nő. Ha nem kapaszkodok meg az ajtófélfában, talán még a földre is esek.

-Megvárlak itt.-súgtam oda morcosan Kaylának.

 Szúrósan néztem a nőre, aki majdnem fellökött, majd ledobtam magamat a kényelmetlen narancssárga műanyag székre. Öt percig bámultam a bejáratot, míg megjelent valaki. Fekete haj, jól öltözött, fekete körömlakk és szemceruza. Ez ugyanaz a pasas, akit tegnap láttam. Nagyszerű.

Lassan körülnézett, majd elővette az Iphone-ját. Egy kicsikét higgadtabban helyet foglalt az egyik széken, majd ismét körülnézett. Mikor a tekintete végigsiklott rajtam, elfordítottam a fejemet. A következő pár perc nagyjából a férfi frusztráló bámulásával telt el. Türelmetlenül a vizsgáló ajtajára szegeztem a tekintetemet. Pár másodperc múlva az kinyílt, és megpillantottam a fal fehér Kaylát.

-Rendben vagy?-siettem oda hozzá. Megrázta a fejét, majd szinte rezzenéstelenül leült az egyik székre.

-Én ezt nem tudom végigcsinálni. Nem megy.-lassan megrázta a fejét.

Összepréseltem az ajkaimat, és leültem Kayla mellé. Megszorítottam a hulla fehér kezét.

-Mennyi pénzbe kerülne a….-fogtam suttogóra a dolgot. Kayla elhúzta a kezét, majd szégyenkezve elfordult.

-Nagyon sok. Soha nem fogunk annyi pénzt összekaparni. Ha egyáltalán sikerülne, addigra már lejárna az időm.-visszafordította a fejét, és egyenesen a szemembe nézett.

-Egyáltalán nem így van. Szajhák vagyunk,-söpörtem ki megjátszott büszkeséggel egy zöld hajtincset a hajamból -szóval menni fog. Gondolj bele: Milyen pénzből szoktuk megvenni a méreg drága repülőjegyeket?

Kayla összeráncolta a homlokát, majd közelebb hajolt hozzám.

-Abból amit összelopunk?-kérdezte bután, majd mikor meglátta hogy bólintok, felsóhajtott.

-Ez azt jelentené, hogy később húznánk el innen a csíkot.-húzta lejjebb a felsőjét, majd alig észrevehetően jobb oldalra hajolt.

-Majd azt mondjuk Brigitte-nek, hogy megkedveltük a várost.-mosolyogtam ördögien.-Elvégre ő tanított meg minket mesterien hazudni.

Kayla feszülten pislogott.

-Annyira szeretlek.-szorított magához a törékenységét megszégyenítően.-Egyébkén ott az az énekes pasi…Tudod, Aki Sofi poszterein vigyorog…15 székkel arrébb ül.-durozsolta  a fülembe, majd elengedett, és lassan a férfi felé bökött a fejével.

-Miért hiszi azt mindenki, hogy az egy híresség?! Nemrég már láttuk Skylával.-tápászkodtam fel a székről.-Száz százalék, hogy nem ő az. Sofi annyit tömte azzal az idegesítő gyerekkel a fejünket, hogyha ő lenne, hidd el nekem, megismerném.-forgattam meg a szemeimet unottan.

-Te tudod.-figyelte Kayla elég feltűnően a pasit.-Menjünk…