3.Rész - Szomszédok

 Ó, itt a harmadik fejezet. Igen, tudom hogy rengeteget késtem vele, többet nem fog előfordulni. Jó olvasást!

3. Rész

Szomszédok

Avril Szemszöge

Kapkodva a lábaimat hagytam el a negyed legszegényebb részét. Ha pár sarokkal arrébb lévő utcákban sétálnék, a világ talán legszebb és legnagyobb villáival találnám szembe magamat. De valamiért sosem volt kedvem arra menni. Túlságosan is a múltamra emlékeztet. Amikor még én is egy ezekhez hasonló palotában éltem. Felsóhajtva húztam le a vállamra a kék mintás felsőmet. Az ujjaimmal hátrafésültem a hajamat, majd a buszmegállóban megtorpantam. Még egyszer már biztosan nem engednek fel jegy nélkül, - mint az utóbbi 15 alkalommal – és amúgy is jót tenne egy kiadós séta. Magabiztos léptekkel már éppen hogy elhagytam a kopott és összefirkált padú buszmegállót, amikor egy ismerőst pillantottam meg a pad mellett. Egy szálkás termetű fiú állt ott, világvége tekintettel. Sápadt arcát felém fordulva köszöntött.

-Avril, szia!-kiáltott rám. Megtorpantam, majd közelebb léptem a férfihez.

Paul volt az, a miénkkel párhuzamos lakásban élő fiú. Az unokahúgával, Sofiával él ott. Mindketten gazdag család sarjai lehetnek a ruhájukból és a viselkedéseikből ítélve. Habár rokonok, tökéletes ellentétek is: Sofia nevet változtatott,(Oh, és képes volt felvenni az egyik rajongói csoport nevét középső névnek) egy internetes rajongói oldal vezetője, aprócska mérete ellenére túl sok optimizmus szorult belé. Naiv, és nincsenek titkai, ezáltal túl könnyen barátkozik, átejteni pedig még könnyebb. Kedves lány, főleg Kayla van vele jóban. Paul pedig…Mivel egyszerűen képtelenség belőle kihúzni a teljes nevét (az iratait szerintem egy széfben tárolja) ráragadt a „Nameless”(névtelen) jelző, szóval legtöbbször csak így emlegetjük. Irtózik az internettől. Valahányszor a laptopomon pötyögök a jelenlétében, megjegyzi, hogy egy telefon hasznosabb, mint egy laptop. Egyáltalán nincsen igaza: Nincsenek rokonaim, akikkel tartanám a kapcsolatot. A telefon csak erre jó. Viszont a laptoppal értesülni tudok a világ híreiről, - tv híján – és eme fehér szépség már nagyon a szívemhez nőtt. (mellesleg remekül orvosolja a twitter mániámat) Ez az egyetlen olyan dolog, amit a múltamból hoztam magammal. Az érzéseken kívül. De térjünk vissza Paulra. Rettentő magas, csendes, és realista. Rejtélyes, és túlon túl magabiztos. Ha az unokahúga nem intézkedne körülötte, valószínűleg a kutya sem szólna hozzá. Nem tudom miért, de engem mindig is vonzott Paul világa. Az utóbbi időben sok időt töltöttünk együtt: de valamiért még mindig rettentő távol érzem magam tőle. Pedig ő valamilyen különös oknál fogva nem ítél el. Tisztában van az ’életmódunkkal’, de még sosem próbált megváltoztatni. Brigitte szerint totálisan belém zúgott…Őszintén nagyon remélem, hogy ez nem igaz.

-Ööö, szia.-igazitottam meg a vállamról lecsúszó táskám füleit.-Igazán leállnék beszélgetni, de munkába kell mennem, és nincs pénzem buszra, úgyhogy én már me….-lépkedtem óvatosan hátra, mikor Paul csak úgy a kezembe nyomott 3 dollárt. Felhúztam a szemöldökömet, majd zsebre tettem a pénzt. A legtöbb ember ilyenkor hálálkodni próbált volna, de én történetesen teljesen más gondolkodásmóddal vagyok megáldva. Kisöpörve pár szőke tincset a szememből bólintottam.

-Rendben, maradok. Szóval, hová mész?

Paul körülnézett, majd közel hajolt hozzám, mintha valami titkot akarna mondani.

-Bevásárolok…-suttogta elhaló hangon, majd oldalra lépett egyet, és elfordította a fejét. –HALLOWENRA!-sívított eszelősen. A tekintetemet arra a fekete bigyuszra fordítottam, ami Paul fejét fedte. Álarc. Rothadó fogak, nyitott száj, és végezetül véres arc. Paul röhögve levette az álarcát, majd miután látta, hogy rezzenéstelenül állok, lebiggyesztette az ajkát.

-Ezt még gyakorold.-bokszoltam bele a vállába unottan.

-Azért…egy 10-es skálán mennyire ijedtél meg?-lobbantotta meg a fekete álarcot csalódottan.

-A mínusz számok számítanak?-dugtam bele a kezemet a szakadt rövidnadrágom zsebébe. Paul rám morgott, majd egy biccentéssel jelezte, hogy jön a busz.

Adam Szemszöge

Nagy nehezen lehúztam magamról a takarót, és sikerült felülnöm, hogy letéphessem a lábamról a fehér gézkötést, amit az orvosom erőszakolt rá a kétszeresére duzzadt lábujjamra. Oldalt még egy aprócskát lila volt. Összeszorított fogakkal belekapaszkodtam az ágyamba, felkészülve egy kisebb fajta fájdalom mámorra. Behajlítottam a lábujjaimat, de nem történt semmi. Elmosolyodtam, majd lábra álltam. Igaz egy kissé még nehézkesen jártam, de a lényeg az, hogy mától – szerencsére – nem kell az egész napot az ágyban punnyadva töltenem. Az első utam a tükörhöz vezetett. Összevissza álló lelapult haj, karikás szemek, zsíros arcbőr, és egy kicsi borosta. Az utóbbival nekem egyáltalán nem lenne gondom…De már egyszer kipróbáltam az arcszőrzetet, és finoman fogalmazva a fél világ fellázadt ellenem. Aztán Robert az orrom alá dugott egy borotvát, és addig nem hagyta el a házat, míg meg nem szabadulok az (idézem:) „ál-kutyám”-tól. Sóhajtottam egyet. Rendbe teszem magamat, aztán valahogy nekiállok szenvedni…Azaz dalt írni, bocsánat. Mindenki azt hiszi, hogy ez könnyen megy, és mindenki valami szuper jó szerelmes dalt vár el tőlem. 28 éves vagyok, de szart sem tudok a szerelemről, és valami azt súgja a hírnév miatt még egy jó ideig nem is fogom megtudni. Felsóhajtottam majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.

Skyla Szemszöge

Utálok itt dolgozni, utálok itt dolgozni, utálok itt dolgozni!-kántáltam magamban hogy egy kicsikét lenyugodjak.

-Sky, szívem, ezt az asztalt is takarítsd már le!-szólt hozzám mézes-mázosan a tulajdonos. Totál rám van nyomulva. Csábosan az asztalra könyökölt, majd végighúzta az ujját az asztalon. Zac egy középkorú kopaszodó faszi, akinek legalább már három felesége volt, és mindegyikből…nos, jó sok gyereke született. De egyik házasság sem tartott túl sokáig, ugyanis Zacnek két szerelme van: a szex és ez a bár. A nagyapjától örökölte, még akkor, amikor ez a koszos és szegény negyed Hollywood Hills-hez tartozott. Most már egy parkon kívül egy valami közös a két negyedben: egy buszmegálló, ami nagyjából ott áll, ahol a két negyed kettéválik. Nagyjából 10 perc utazásnyira az út ismét kettéválik: az egyik a belvárosba vezet, a másik pedig…ebbe a bárba. Nagyjából így szoktunk eljutni Avrilel idáig.

-Azonnal.-morogtam ügyet sem vetve arra hogy Zac becézget. Közelebb tipegtem az asztalhoz, majd gondosan törölgetni kezdtem. Zac tekintette végigszaladt a lábaimon.-Khm.-toltam őt finoman arrébb az asztalról, hogy ott is meg tudjam törölni.

-Milyen gyorsan elszalad az idő, nemde?-morfondírozott félhangosan. Valószínűleg azt várta, hogy egyetértsek vele, de én csak némán törölgettem az asztalt.

-Tegnap voltam 18, most pedig rögtön 25…-támaszkodott neki a pultnak. Akaratlanul felnevettem. Zac és a 25 év?! Lehet hogy ötven évvel ezelőtt annyi volt, de most…Még negyvennek is nehéz lenne behazudni.

-Te 23 éves vagy, nem?-kérdezte Zac ijedten. Azt hitte, hogy rossz kort hazudott.

-Ja.-válaszoltam kedvtelenül. Csak ne hívjon el randizni, csak ne hívjon e randizni, csak ne hívjon el randizni!

Megfordultam, és a pult mögé siettem mosogatni.

-Nem lenne kedved egyik este…-kezdett bele Zac nyakig elpirulva. Most mi a fenét csináljak?

A kezem életre kelt, és kiejtet az ujjai közül egy poharat. Az nagy csörömpölés közepette szilánkokra tört a földön.

-Úristen!-kaptam a fejemhez megjátszott sajnálkozással.-Ne haragudj, Zac!-hajoltam le, hogy összeszedjem a szilánkokat, amikor Zac leguggolt elém.

-Majd én összeszedem!-válaszolt jóindulatú de bárgyú mosollyal a ráncos arcán.

-Oké.-vontam meg a vállamat aggodalmasan.

Tegyük fel, hogy Zac randizni hív. Ha nemet mondok, megbántom: még a végén kirúg. És akkor repülünk a lakásból, mert Avril nem fog itt egyedül dolgozni, ezt leszögezte még mielőtt ideköltöztünk volna. Ha igent mondok, nem mi repülünk a lakásból, hanem a róka(aki kísértetiesen hasonlít a reggelimhez) repül a sarokba. Szóval…sehogy sem jó, a fenébe! Mára megpróbálom halogatni a dolgot.

-Szóval, azt akartam mondani, hogy nem lenne kedved valamelyik este…-hallottam magam mögül Zac végzetes szavait. Végem. Van.

-Sziasztoook!-lépett be a bár ajtaján Avril félbeszakítva Zacet.

Összepréseltem az ajkaimat, hogy elfojtsam az örömrivalgásomat.

-Nahát, Avril, jó hamar itt vagy. Csak fél óra múlva jönnek a srácok fellépni…-hallatszott Zac csalódott hangja.

-Ööö, elmehetek…-fordult volna sarkon Avie.

-NE! – kiáltottam utána – Úgy értem…Úgyis beszélnünk kéne..a tudod miről.-böktem a szememmel Zac felé.

Avril értetlenül hunyorított,  majd bólintott.

-Jaa, hogy arról!-artikulált Avril idiótán.

-Kiviszem még a kettes asztal rendelését, addig ülj le az egyik asztalhoz.-kaptam fel a két sörös üveget, majd a kettes asztal felé indultam.

Adam Szemszöge

-I could feel it from the start, couldn’t stand to be apart…-tátogtam szinte alig hallhatóan a kedvenc dalom szövegét. A torkom ugyan kezdett helyrejönni, (de mivel nem akarok előre inni a medve bőrére, ezért csak halkan éneklek) de a hajszárító elnyomja a hangomat. Egy alapos hajmosás után a világ egyik legjobb érzése hajszárítóval szórakozni, miközben a hajamat szárítom. Egy kicsikét leállítottam az egyébként fekete és apró hajszárítómat, (amit anyutól kaptam tavaly karácsonyra, mérete miatt a legkisebb utazótáskában is elfér) majd egy fésűvel állítgattam be a hajamat.

-I told my mother, my brother, my sister and my friends.-suttogtam a dal szövegét. Mielőtt újra bekapcsoltam volna a hajszárítót feltekertem a hangerőt az Iphone-omon, és tovább tátogtam a szöveget. Jobb dallal nem is indíthatnám az estét.

-Ain’t no other man, can stand up next to you…

10 perc elteltével végeztem a hajszárítással. Felkaptam egy szemceruzát, hogy – amennyire lehet – rendbe tegyem magamat. Miután boldogan konstatáltam, hogy egész jól nézek ki, felkaptam egy bőrdzsekit magamra, beültem az autóba, és elindultam…valamerre.  Azt hiszem a dalírást mára elhalasztom.

Avril Szemszöge

-Ne már!-csóváltam meg a fejemet hitetlenkedve, miközben egy füllentés gyanús pontot kerestem Skyla arcán. Mikor sikertelenül végeztem megráztam a fejem.-Ezt akkor sem hiszem el.

Skyla próbált komoly arcot vágni, ugyan sikertelenül. Elmosolyodott, majd az igazát kezdte bizonygatni.

-Pedig igazat mondok! El akart hívni randizni, de én összetörtem egy…poharat. Aztán pedig jöttél te, amiért életem végéig hálás leszek.-szorított magához játékosan, mire belőlem kitört a nevetés.

-És? Te elmész vele „valamelyik este valahová”?-dőltem hátra röhögve a széken.

-Dehogyis, hülye vagy?! Megpróbálom halogatni a dolgot, aztán…majd meglátjuk.-húzta fel a szemöldökét, majd felsóhajtott.

-És mi lenne ha…-döltem előre összeráncolt homlokkal. Hirtelen kiegyenesedtem, és csettintettem egyet.-Mi lenne, ha elvesztené a vonzalmát irántad?-fogtam suttogóra a dolgot, mikor mindketten észleltük, hogy Zac szemei minket fürkésznek.

Skyla értetlen arcot vágott, de nem szólt semmit. Tudta, hogy azonnal mindent el fogok magyarázni, csak általában hagyom a hallgatóságot kételyek közt, hogy jobban érdeklődjön a mondandóm iránt.

-Tegyük fel, hogy elmész vele randizni, ahol kibírhatatlanul viselkedsz majd…Mondjuk az ellenkező focicsapatnak fogsz drukkolni – huncutul Skylára mosolyodtam – mert hogy szinte egyértelmű, hogy focit fogtok nézni azon a ’valamelyik estén’. Így Zac elvesztené e kapcsolatba fektetett minden hitét, többet nem próbálkozna, te pedig megtarthatnád az állásod, és hepi end.-dőltem hátra ismét összepréselt ajkakkal. Mohón beleittam az asztalon lévő limonádéba.

-Ez zseniális!-bólintott Skyla, amikor az ajtó nyikorogva kinyílt. Mindketten oda fordítottunk a tekintetünket.

Egy fiatal, fekete hajú, jól öltözött férfi lépett be. Farmer volt rajta, és mintás felső, pár nyaklánccal. Mindazok ellenére, hogy még sohasem láttam, rettentő ismerős volt. Elképesztően gyönyörű szemeit szemceruzával emelte ki. Felemelte a kezét, hogy becsukja az ajtót. Meglepetten vettem észre, hogy a körmei egytől egyig feketére vannak festve.

-Micsoda felüdülés Zac után.-stírölte Skyla látványosan a férfit.-Ritka az ilyen pasi erre felé.-kapta el a tekintetét.

-Kivéve Mr.Jeg-et.-fordítottam a fejemet a sarokban ücsörgő férfira.

-Szerintem ne hasonlítgasd őt hozzá. Van ebben a feketében valami…emberi.-vonta meg a vállát.

-Meleg.-szürcsöltem bele a limonádéba, majd összefontam a karomat a mellkasomon.

-A limonádé?-húzta fel a jobb szemöldökét Skyla.

-Nem! A fekete hajú férfi.-mosolyodtam el.-Gondoltam közlöm, mielőtt teljesen belezúgsz.-helyeztem a kezemet megértően Skyla vállára, majd mindkettőnkből kitört a nevetés.

Skyla megrázta magát, mire a kezem lezuhant a válláról.

-Honnan tudod?-túrt bele fényes, hosszú fürtjeibe.

-Elég csak megnézni, hogyan bámulja Mr.Jeget.-böktem a pasi felé.-Neked is ismerős?

-Most hogy mondod…Nem ez a figura van  Sofi poszterein?-vakarta meg a fejét.

-Jesszus, dehogyis! Azon egy tonna smink meg szegecs van, ez pedig sima farmerben és pólóban van. Meg…mit keresne egy olyan fazon itt?-ráztam meg a fejem.

-Lehet hogy igazad van. Mindenesetre megyek és felveszem a rendelést.-Skyla felállt, rám kacsintott, majd az idő közben leülő férfi felé vette az irányt.

-Akkor is meleg.-forrongtam magamban, majd feltettem a lábamat az asztalra.

Adam Szemszöge

 

Kényelmesen elhelyezkedtem az egyébként nem túl komfortos székben, majd intettem a pincérnőnek.

-Mit adhatok?-mosolygott rám a fiatal lány. Természetes szépség volt: fényes barna haj és barna szem, karakteres arc, lágy vonások. De semmi megfogót nem vettem észre benne. Olyan volt, mint egy nyitott könyv, így első látásra is. Egy nagyon mosolygó könyv…

-Ööö…Egyelőre csak egy doboz sört kérek. A többit majd meglátjuk…-sandítottam a szemben lévő asztalnál ülő férfira. Oh, Justin. Te mindig annyira…IDE NÉZETT! – gyorsan elkaptam a fejemet.

-Rendben, azonnal hozom.-komorodott el a fiatal lány. Előre sétált, ahol egy szőke lány ült. A lábát felrakta az asztalra, és kényelmesen elnyúlt a széken. Megfogta a szöszi asztalán pihenő poharat, majd súgott valamit a lánynak. A csaj csak biccentett egyet, a pincérnő pedig a pult mögé sétált mosogatni.

-Avril szívem, itt a banda!-kiáltott a szőke lány felé egy középkorú hájas fazon. Ebben a pillanatban három darab fiatal fiú lépett be az ajtón. Kettő gitárt szorongatva köszöntötte a szőke lányt, aki felsóhajtott, majd felállt, és közelebb sétált a fiúkhoz.

Avril…-ízlelgettem a furcsa nevet. Meglátva a lány arcát teljesen rajta fagyott a tekintetem. Szőke haja elől zöld tincsekben pompázott. Izgalmas arcvonásai voltak, ám aránytalanul kicsi orra, és az igazat mondva a szája sem volt túl tökéletes. Elég fura érzést kelt a látványa Justin után nézve. De valamiért annyira magabiztosnak és törékenynek tűnt egyben a szőkeség, hogy egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak rá. Ő meglepetten elkapta a tekintetét, majd visszamosolygott.

Közben a pincérnő ismét mellettem termett.

-Egyelőre két dollár lesz. A többit majd meglátjuk.-erőltetett magára a lány egy mosolyt. Letette elém a sörös dobozt, majd meglehetősen gyorsan távozott.

Lebiggyesztett ajkakkal felnyitottam a dobozt, majd amilyen gyorsan csak lehet, felhajtottam.

-Egy kis figyelmet kérek!-az emberek tekintete a szemben lévő mini-színpadra terelődött. Az a középkorú pasi állt ott egy mikrofont szorongatva.

-Elérkeztünk az est fénypontjához!-felhúztam a szemöldökömet. Ez a hely elég fura. Először is senki sem ismer fel, másodszor pedig…ez a pasi énekelni akar?! Ez túl sok nekem.

Egy könnyed mozdulattal intettem a pincérnőnek. A kezébe nyomtam a pénztárcám fél tartalmát.

-Hozzon valami erőset…ami egész este kitart.-utasítottam őt. Látszólag nem lepődött meg. Biztos sok hozzám fajta idiótát látott már. A lány csendben bólintott.

-Nem is húznám tovább a szót! Jöjjön most Avril, és a Sapphire!-intett a pasi ünnepélyesen. Közben a pincérnő újabb sörös dobozokat tett le az asztalomra. Halkan megköszöntem, majd a színpadra igyekező embereket néztem. A szőke csaj lassú léptekkel állt be a mikrofon mögé: Ó, tehát ő fog énekelni. Gyorsan belekortyoltam a sörömbe, hogy ne maradjak le semmiről. A mögötte haladó három fiú közül kettő beállt a lány mögé, az egyik pedig a színpadon található dobok mögé foglalt helyet.

-Ain’t no other man.-tájékoztatta a szőke lány, Avril a közönséget érdektelenül.

Erre kíváncsi leszek – gondolkoztam félhangosan. Egy kissé már spicces állapotban vagyok, szóval megengedhetem magamnak, hogy unott fejjel feltegyem a lábamat az asztalra. Mitől lenne egy nyomor negyedben található bárban kellő színvonalat megütő előadás? Kritikus arckifejezéssel vizsgáltam a lányt. A mögötte lévő zenekar már az első hangokat játszotta, mikor a lábam egyszerűen lezuhant az asztalról. Ez az Ain’t no other man! – kaptam észbe. De az előbb nem valami mást mondott…?

Nagyon be vagyok rúgva.

Az aprócska lány a füle mögé fésült egy tincset, majd énekelni kezdett. A közönség feszült csendben figyelte őt, velem együtt. Egyszerűen hihetetlen volt az az erőteljes hang, ami elhagyta a szöszi ajkát. A közönség a tenyeréből evett, ahogy ide-oda sétált és ugrált átérezve a szöveget. Pontosan így énekeltem hajszárítás közben, csak egy kissé halkabban. Ez a lány őstehetség!

-Ain’t no other man but you!-zárta le a dalt. Semmilyen végpózt se vetett be: csak zavartan állt, lepasszolt a a mikrofont a középkorú fazonnak, és lazán lesétált a színpadról .