2.Rész - Szemszögek

2.Rész

Szemszögek

Avril Szemszöge

-Megjöttem!-rontottam be az ajtón négy darab kávés dobozzal. Berúgtam magam mögött az ajtót, ledobtam a hátizsákomat, majd leugrottam a kopott kanapéra, ami a „konyha” előtt van elhelyezve. Miután lepakoltam mindent a pultra, kényelmesen elhelyezkedtem és szürcsölni kezdtem a kávémat.

-Épp itt volt már az ideje.-hallatszott Brigitte hangja a szobája felől. Ásított egyet, majd lehuppant mellém.-Hogy ment?-kortyolt bele a kávéjába.

-Mint a karikacsapás. Mindenki bevette, hogy…-kezdtem volna bele a lelkes magyarázásba, mikor Brigitte ismét ásított egyet.

Lesütöttem a szememet, majd félve attól, hogy olyat mondok amit nem kéne, felhajtottam a kávét, és elnyúltam a kanapén.

-KÁVÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!-sikoltott fel Kayla a szoba túlsó végéből. Megiramodott, majd egy könnyed ugrással a kanapén termett. Elvette a saját kávéját, aztán szinte beleöntötte a szájába.

A szemem Kaylára tévedt. Sötétbarna haja rakoncátlanul és kócosan omlott a vállára, és még pizsamában volt. Rá kéne kérdeznem, hogy mit csinált az este…De felesleges.

-Imádlak Avie, de tényleg.- ölelt meg sietősen Kayla –De úgy 10 perc múlva randim lesz, úgyhogy a mai traccspartit elhalasztjuk, oks?-tápászkodott fel a kanapéról, majd a konyhaszekrényhez sietett. Kivett onnan egy csomag rágót, kettőt bevett a szájába, a többit pedig zsebre rakta.-Majd délután elmeséled, hogy hogy sikerült kávét szerezned. Habár sejtem.-kacsintott rám pimaszul.

Felsóhajtottam. Úgy látszik, most senkit sem érdekelsz, Avril. Némán figyeltem, ahogy Kayla fel-alá rohangál a házban különféle ruhadarabokkal a kezében. Brigitte megforgatta a szemeit, majd a szobája felé csoszogott.

-Ha kellenék valakinek…Akkor alszom.-ásított majd becsukta maga mögött az ajtót.

-Én is megyek, kívánjatok sok szerencsét. Azt mondtam, hogy most engedtek ki a rehabról.-vágott Kayla gúnyos arckifejezést, én pedig felnevettem.

-Pont téged?-dőltem hátra röhögve a kanapén.

-Ha Demi Lovatonak bejött…-mosolyodott el Kayla. Levette a kabátját a fogasról, felkapta a táskáját, majd sietősen a bejárati ajtó kilincsére tette a kezét.

-Skyla hol van?-érdeklődtem meg gyorsan. Talán mégsem kell egyedül töltenem a napot.

-Korán indult el a Gravy-be. Egész napos műszakban van. Nem értem, hogy…Opsz, rohanok. Szia!-rohant ki az ajtón.

-Hát, persze, a Gravy.-motyogtam majd kifeküdtem a kanapén.

A Gravy a negyed egyetlen olyan bárja és étterme, ahol a színvonal nem mínuszban van. Skylával az ideköltözésünk óta (másfél hónapja) járunk oda, sőt ott is dolgozunk. Fizetésképpen ezt a nevetségesen kicsi albérletet kaptuk. Addig lakhatunk itt, ameddig a Gravyben dolgozunk. Én nagyjából fellépésekből élek meg. – Már ha heti pár dollárból meg lehet élni – Minden szerdán este fellépek egy dallal, a főnök unokaöccsének a bandájával. Valamivel szórakoztatni kell ugyebár a népet, és én azt hiszem…élvezem ezt. A „színpadon” állva szabad vagyok. Nem kell törődnöm azzal, hogy az emberek többségét érdekli-e vagy sem az előadásom. Egyszerűen csak átadom mindenkinek az érzéseimet. Nem kell törődnöm semmivel. Csak én vagyok, és azok a dolgok, amiket én akarok odahelyezni. Nincs semmi ehhez fogható.

Beletúrtam a hajamba, és felültem a kanapén. Valószínűleg, úgy nézhetek ki, mint egy mosott kaki. Már hetek óta nem néztem tükörbe, de abban biztos vagyok, hogy a piros körömlakkom jól fest. Sóhajtva a parányi fürdőszoba felé vettem az irányt. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd pár percig némán bámultam magamat a tükörben. Borzasztó. Gyorsan megnyitottam a csapot, és lemostam a sminkemet. Pár másodpercig úgy néztem ki, mint egy vemhes panda, de fél csomag vattával sikerült helyrehoznom magamat. Levettem a kényelmetlen ingemet, helyette pedig egy egyszerű fekete pántos felsőt vettem fel. Így nem annyira rossz az összhatás. Emlékszem, hogy mikor befestettem a hajamat szőkére, azt hittem, hogy úgy fogok kinézni, mint egy barbie baba, de tévedtem. Így is emberi vagyok. Megpróbáltam mosolyogni is, de aztán nyugtáztam magamban, hogy ezt még gyakorolni kell. Besiettem a szobámba, majd az ágyam alól elővarázsoltam egy mappát és egy tollat. Kinyitva a mappát elmosolyodtam. Mindenféle firkálmányokkal találtam szembe magamat. Egy pillantást vetettem az első, teljes egészében elkészült dalomra. Sosem kapott címet. És nem is fog. – csúsztattam vissza a lapot sietősen a mappába. Elővettem egy üres papírt, majd szorgosan írni kezdtem.

Néha mindenki megsebesül,

Ez rendben van, ne félj

Mindenki sikít

Mindenki érez így

Ki ír egy verset azért, hogy felvidítsa magát? Öh, nem én…

Egy pillanatra rémes érzés fogott el. Magány. Ökölbe szorítottam a kezemet. A mappát és a lapot bedobtam az ágyam alá. A hátamra fordultam, majd ismét az ágyam alá nyúltam. Kivettem a fülhallgatómat, majd betettem a fülembe. Lehunytam a szememet, majd próbáltam elképzelni, hogy a fülhallgatókban valóban zene szól. Ami ugyebár lejátszó nélkül lehetetlen. Kávét ’lopok’ (A fizetés nélküli távozás az egyik dolgozó felszólítására [igen, eljátszottam a szerencsétlent a legnagyobb forgalomban, úgyhogy a pultos srác inkább kifizette helyettem a kávékat, és arrébb tessékelt a sorból] mennyire számít lopásnak?) a Starbucks-ból, majd miután mindenki elhúzott a házból, (mit sem törődve velem) írtam egy depressziós verset, most pedig sima fülhallgatókat dugdosok a fülembe elterülve az ágyon. Így telik egy átlagos reggel az én életemben. Ma már sokadjára újból az ágyam alá nyúltam. Előhúztam egy gyógyszeres dobozt. Kivettem egy fehér bogyót, a dobozt pedig visszatettem az ágy alá. „Annyira sajnálom. De így jobb.” suttogtam gyakorlatilag a semminek. Bevettem a bogyót, az önkívület pedig most gyorsabban jött, mint általában. Végezetül pedig a zene megszólalt a fülhallgatókban.

Adam Szemszöge

-Ezt kéred?-vigyorgott az arcomba Cam, miközben felemelte az otromba vázát az asztalról. Halkan (de mérgesen) megráztam a fejemet, majd a távirányítóra mutattam, ismét.

Isaac a szoba másik végében található gyógyszer hegyekre.

-Távirányító…-suttogtam megtört hangon.-Tv…!

 Monte felnevetett.

-Ó, miért nem mondtad, hogy tv-zni akarsz?-Itt az idő hogy mindenkit megajándékozzak egy gyilkos tekintettel.

Már éppen ott tartottam, hogy bemutatok a bagázsnak, de aztán Tommy bepattant mellém, és bekapcsolta a tv-t. Már csak ez hiányzott. Egyedül akarom élvezni a betegségem minden titkos megnyilvánulását. De mivel egyelőre nem tudok lábra állni, számítanom kell egy kisebb tömegre a szobámban. Némán megráztam a fejemet.

-Ó, Spongyabob megy…-villantotta rám az ördögi mosolyát Tommy. Eldobta a távirányítót, majd feltápászkodott az ágyról.-Tudod, nem akarjuk megzavarni a kis afférodat ezzel a sárga borzalommal, úgyhogy megyünk is…-intett a többieknek, akik már épp az ajtó felé indultak.

-Utállak titeket.-morogtam beletörődve a sorsomba.

-Mi éppen ellenkezőleg érzünk irántad, ezért hagyjuk, hogy beteljesedjen a kapcsolatod Spongyabobbal.-vigyorgott a képembe Isaac.

-Mond csak, van a hűtőben sör?-préselte össze ártatlanul az ajkait Tommy.

Hát persze, csak azt tartok a hűtőmben…Ö, valójában tényleg csak az van benne. De erről nem kell tudnia mindenkinek.

-Nincsen.-válaszoltam gyorsan, majd fújtattam egyet a TV felé.

-Szóval van.-nyugtázta Monte, majd feltépte az ajtót. A többiek rohanva követték őt.

Egy pillanatra feltámadt bennem az anyatigris, és utánuk akartam rohanni a söröm védelmében, de mozdulni sem tudtam. Felhúztam a lábamat, és a fehér éjjeliszekrényemen található jegyzetfüzet és toll után nyúltam. Ha nincsen ihletem a dalíráshoz, mindig a jelenlegi helyzetemet veszem elő. A jelenlegi helyzetem pedig…siralmas. Röhögve leszedtem a kupakot a tollról, és írni kezdtem.

Spongyabob a társaságom, micsoda öröm…

Ráadásul Tommyék isszák most a söröm

Lehet hogy nyelvtanilag helytelen az előző mondat

De legalább az utókor számára örökké megmarad.

Kihúzva magamat vetettem egy pillantást a versemre: Egyre hülyébb vagyok. Jesszus, pedig januárban már betöltöm a bűvös harmadik X-et, és eddig legalább 4 igazi kapcsolatom volt. Savanyúan az ablak felé bámultam. Ha utolér a ’tejóistenmileszvelem’ pánik, vagy felhívom anyut, vagy…iszok. Mivel most csak három végtagom használható és Camék megszabadítottak az összes fellelhető alkoholtól, muszáj lesz anyának telefonálnom. A füzetet és a tollat visszaraktam az éjjeliszekrényre, majd felkaptam onnan a telefonomat. Némán bepötyögtem az 1-et,(Anya az első a gyorshívásaim között) a fülemhez emeltem a telefont, majd vártam, hogy valaki felvegye. De nem így történt. Végül feljebb húztam magamon a takarót, nyújtózkodtam egyet-kettőt, majd azt hiszem…Elnyomott az álom.

Skyla Szemszöge

-Hat dollár 25 cent lesz.-daráltam el unottan, majd kinyújtottam a markomat. A középkorú jól öltözött férfi a kezembe nyomott egy már ránézésre sokkal többnek látszó bankjegyet.

-A többit csak tegye el nyugodtan.-mosolygott rám. Nem az a tipikus jószívű mosoly volt, hanem inkább…

Mintha levetkőztetne a szemével. Pfej. Szívem szerint letoltam volna a torkán a pénzt, de sajnos nem vagyok olyan helyzetben. Annyira utálom ezt. Már egy éve költözünk folyamatosan: Mindig előröl kell kezdenem mindent, és mikor már belerázódtam a dologba ismét elköltözünk. Persze, aki olyan életmódot folytat, mint mi, úgysem fog beilleszkedni soha. Nem mondom, hogy Avrilnek könnyű volt, de ő okkal hagyta ott a szüleit és a szülővárosát. Én pedig csak segítve őt követtem, és most itt vagyunk. Négyen egy garzonlakásban Los Angeles legszánalmasabb negyedében, és míg Kyla, Brigitte és Avril lopásból, vagy egyéb cseles dolgokból tartja fent magát, (megjegyzem nem túl eredményesen) én egy dohány szagú bárban dolgozom, (Oké, Avril is itt dolgozik, de akkor is) és zöld színű köténykében próbálom elviselni hogy az összes hímnemű vendég minden mozdulatomnál a hátsó felemet stíröli. Az élet igazságtalan.

-Köszönöm.-préseltem ki magamból óvatosan. A kasszához sétáltam, hat dollárt óvatosan becsúsztattam, a többi pénz pedig a kötény alatt lapuló farmeremben landolt. 

-Haladjunk, haladjunk! Az idő pénz, a pénz pedig kevés lesz, ha fogy az idő!-ordibálta a fülembe a bár tulajdonosa, Zac az idióta paradoxonját.

Összeszorítottam a fogamat, majd bólintottam és az ablak melletti asztalhoz sétáltam, hogy felvegyem a rendelést. Egy rideg férfi ült ott szinte minden áldott nap, úgy ahogy most. A bozontos barna haja összevissza helyezkedett el, és a meghatározhatatlan színű szeme általában lekezelően meredt rám. Még talán ráfoghatnám, hogy ez tök normális,(ugyanis nem vagyok a legbarátkozóbb személy) de Avrilnek sem reagál semmit. Neki pedig nehéz ellenállni. Éjszakákon át tárgyaltuk, hogy vajon mi a baj velünk, miért vagyunk ennyire észrevehetetlenek, aztán mikor Avie az egyik este látta, hogy Mr.Jég(vagyis a fickó – ezt a nevet adtuk neki a jelleme és legfőbb képen amiatt hogy nem tudjuk a nevét) az egyik fiú fenekét lesi…Mindketten rájöttünk, hogy a pasi meleg. Egyikünknek sem volt ellenvetése: Avril megrögzött jogi aktivista, engem pedig szimplán nem érdekel a dolog. Más miatt utáljuk annyira. Leginkább a lekezelő tekintete és az „énmindentjobbantudokmindenkinél” arca váltja ki belőlünk az ellenszenvet.

-A szokásosat.-intett le engem a pasi elfogadhatatlan hangnemben.

Megfordultam, hogy felkapjam a pultról a három kockacukros kávéját és a pirítósat, de egyszerűen nem mozdult a lábam. Ismét a fickó felé fordultam, ökölbe szorítottam a kezemet, hogy ne szólaljak meg. De nem sikerült.

-Lehet, hogy minimálbérért dolgozom itt, és semmilyen képesítést sem végeztem el, de úgy ahogy a maga meleg seggének is jól esik a „Kérem” szavacska, úgy én is megérdemelném!-levágtam a földre a füzetemet, amibe a rendeléseket írtam, majd egy gyors mozdulattal kibújtam a zöld kötényemből. Mikor a levegő vételem újra a normális ritmust követte, hátranéztem. Zac nem látott semmit: Éppen a bevétel megszámolásával volt elfoglalva. A fickó felhúzta a szemöldökét, majd elégedetten hátradőlt.

-A kulcs a ’Lehet’ és az ’el’ szavaid között volt, nem pedig az én nem létező ’Kérem’-emben.-vetett egy pillantást unottan a körmeire.

A szám megremegett a dühtől. Jól tudtam hogy mire céloz: Én csak egy felszolgáló vagyok, ő pedig itt ül kőkeményre zselézett hajjal a Dior táskája mellett. Lehet úgy utálni embert, hogy még a nevét sem tudom? Mindenesetre az én világomban igen.

-Rendben, igaza van. Nincsen diplomám, nem értek a világ ügyeihez, és habár már nagykorú vagyok, még sosem szavaztam az elnök választáskor. Nem értek semmihez, éppen ezért a reggelijét sem tudom idehozni. További remek üldögélést.-mosolyodtam el határozottan. Felkaptam a földről a füzetemet, a kötényemet pedig a pultra dobtam. Mára elegem volt.

  

Justin Szemszöge

Már tudom, hogy miért szeretek annyira ebbe a bárba járni: Testközelből szembesülök a tápláléklánc emberi fajtáival. Az összes kisállat megpróbálja a maga szánalmas módján menteni a menthetőt, de a ragadozók (mint jómagam ugyebár) higgadtan ölnek.

-Egyébként a meleg seggem jól van, kösz hogy megemlítette.-kiabáltam a nagyszájú, beképzelt felszolgáló lány után.

Felfedték a titkodat, Justin. Pedig egyáltalán nem nézek ki melegnek…-lassan végignéztem a ruházatomon. Szerintem a szexualitás nem külsőben nyilvánul meg. Attól még férfi vagyok, hogy a saját nememet szeretem, nem?

Ha most egy elcsépelt Stand Up Comedy showban lennék, megjegyeztem volna, hogy mellesleg a saját igenemet is szeretem.

Nagyjából még most is emlékszek arra a napra, mikor az egész kezdődött. Nagyjából 14 lehettem, amikor apám elvitt egy foci meccsre. Úgy fél órát hisztiztem (fiú létemre) hogy menjünk be a csapat tagok öltözőjébe autógrammot kérni. Képzelhetitek, hogy mi történt utána. Összetalálkoztam egy csapat félmeztelen pasival. Apám sejtette, hogy baj van, de nem szólt semmit. Aztán a többi jött magától. Azon kaptam magam, hogy minden mellettem elhaladó fiú fenekét meg kell néznem. Sosem gondoltam, hogy ez baj lenne. Mára már az egész családom természetesként kezeli, ha bemutatom nekik a pasimat. Legtöbbször ha meleg közösségben vagyok, el sem hiszik rólam, hogy valóban az vagyok. Szerelem terén elég válogatós vagyok: Általában az anyagi háttér nem felel meg, vagy az életmód. Nagyon nem bírom, ha trófeaként elcipelnek valahová: Inkább azt szeretem, ha én villoghatok a pasimmal, és a hellyel, ahová vele együtt megyünk. És mivel elég gazdag környezetben nőttem fel, elvárom a kellemes anyagi hátteret is. Ja, és nem adom oda magam könnyen. Szeretek egy kihívás, egy feladat lenni, inspirálni az aktuális fiút. Mivel ezek elég nagy elvárások, nem igen akad jelentkező. De egyelőre nem ezen, hanem a reggelimen aggódok.

Kyla Szemszöge

-Ohh, Rachel!-szólított meg a padon ülő pasi. Gőzöm sincs, hogy melyik palinak hazudtam be a Rachel nevet. Brainnek eleve nem, mert a féreg nővérét hívják Rachelnek, Mattnek pedig azt hiszem, hogy Lily-t mondtam. Szóval ez most Gery lesz.

-Szia!-sétáltam oda csöndesen az alig húsz éves fiúhoz. Az egyik bevásároló központban találkoztunk, - ahol sikerült elérnem, hogy helyettem fizessen – és ha jól tudom, neki adtam be, hogy a rehabról jöttem. Vagy az Brian volt?! Kell neked napi három randit is beszervezni.

-Csücs le.-húzott le a karomnál fogva a padra. Vékony volt, és szőke: Naív zöld szemei lelkesedéssel fürkészték az arcomat. –Hoztam neked narancslevet, meg minden izét, amit otthon találtam, és egy darab alkohol sincs benne.-vigyorgott rám idiótán.

Felsóhajtottam. Talán kár volt behazudnom, hogy nem iszok alkoholt. Gery furán nézett rám.

-Öö, úgy értem hogy…Éppen most vásároltam be! Igen, pont most vettem minden izét…-bólintottam zavartan.-Igazán kár volt bevásárolnod miattam.

Villantottam egy Kayla féle bűnbánó mosolyt, majd egyszerűen kikaptam a fiú kezéből a cuccokat.

-De azért kösz.-vigyorogtam. Skylának csak jó lesz. Egyedül ő nem iszik közöttünk. Egy idő után már rettentő idegesítő tud lenni a folytonos papolásaival, ezért inkább nem árultuk el neki, hogy Avril folytatta a bogyó szedést. Brigitte már rég kidobta volna, de hát mégiscsak az unokahúga, és nem lenne hová mennie.

Magam mögé csúsztattam a szatyrokat, majd Gery…lekapott. Csak így, a semmiből! Mégis mit képzel, mi vagyok én?! Oké, mindenki tisztában van vele, hogy nem én vagyok Szent Szűz Mária, de azért…Le kéne őt állítanom, de az a helyzet, hogy eszméletlen jól csókol. Aktivizáltam magamat: A lehető legvadabban kezdtem tépni a kölyök ajkait. Istenem, add, hogy a pénztárcája kabát zsebében legyen! Óvatosan turkálni kezdtem a kabátja jobb zsebében, majd miután szembesültem vele, hogy a zsebe üres, a balban kezdtem kutatni. Már éppen kitapintottam a bőr kötésű pénztárcát, amikor Gery véget szakított a csóknak. Gyorsan elhúztam a kezemet.

-Mi a baj?-kérdeztem elhaló hangon, érdektelenül. Egy normál ember leszűrhette volna, hogy egyáltalán nem érdekel hogy mi baja van a gyereknek, de Gery…Felcsillanó szemekkel meredt rám. Ó, te jó ég. Ismerem ezt a nézést. Aúcs. Belém zúgott.

-Nem megyünk fel hozzám?-szegezte szemeit a mellemre, majd mikor észrevette hogy dühösen összefontam a karjaimat a mellkasomon elkapta a tekintetét.

-De, azonnal. Csak…-összeszorítottam az ajkaimat. Egy kissé nehézkes volt kimondanom.-Nem csókolnál meg még egyszer?-hadartam el. Kell az a pénztárca!

Gery meglepetten bólintott. Közelebb hajolt, de nem csókolt meg.

-Az igazat szólva nem úgy festesz, mint aki annyira nélkülözi a csókjaimat.-húzta fel a szemöldökét. Tehát észrevette, hogy óvodásként tekintek rá.

Mérgesen felsóhajtottam, majd a gallérjánál fogva magamhoz húztam, és szinte beleerőszakoltam a nyelvemet a szájába. Egy gyors mozdulattal kivettem a pénztárcáját, majd a mögöttem lapuló szatyorba csúsztattam, majd ellöktem magamtól.

-Te ittál?!-kaptam a számhoz hisztérikusan.-AZT MONDTAD HOGY NEM ISZOL ALKOHOLT!-sívítoztam.

-Én nem is…-szabadkozott meglepetten.

-Éreztem a leheleteden, te szemét! Végeztünk!-pattantam fel gyorsan. Felkaptam az óriási szatyrot, majd futásnak eredtem.

Könyörgöm, ne fuss utánam!-mondogattam majd hátranéztem. A fiú meglepetten és szerencsétlenül szobrozott a pad mellett, még mindig. A legtöbb embert elkapná ilyenkor a bűntudat. Nem mondom, hogy én nem sajnálom az embereket, de ha voltak ennyire naivak, akkor megérdemlik, és jelenleg csak a zsákmányra tudtam gondolni. Ha olyan életet élsz, mint mi, meg kell tanulnod elvonatkoztatni. Legalábbis ezt mondaná Avril. Ő lelkiismeretes lány volt, és valójában még most is az, csak idióta kifogásokkal nyugtatja magát, ahelyett hogy bevallaná: Belőle is szajha lett. Egészen hazáig rohantam, imádkozva, hogy ne kapjon el az eső. De pont mikor beléptem az utcába a hideg eső a nyakamba zúdult. Ezt vehetném büntetésnek is, nem?