Előszó

Előszó

2009

Avril Szemszöge 

Ébren vagyok, de biztos vagyok benne, hogy nem teljesen. Most nem fáj. Nem fáj semmi. Könnyű vagyok. Egy kis időbe bele fog telni, mire rájövök, hol vagyok. Nyitva van a szemem, de nem látok semmit. Egy fénylő, fehér valami eltakar mindent. Mindnél jobban nézem azt a fénylő izét, annál hevesebben ver a szívem. Mi történik velem?

Önkívületemben majdnem lefordultam az ülésről. Szerencsére valaki pontosan mellettem ült, és a vállamnál fogva visszataszigált az ülésre.

-Rendben vagy?-hajolt előre egy másik árny. 
A hangja annyira ismerős volt, de mégis idegen. Aggódóan és bizonytalanul csengett. Aggódik értem.

-Nyugodj már le!-dorgálta le az aggódó lányt a mellettem ülő személy.-Én már vagy ezerszer csináltam, és nem lett tőle bajom.-fújtatott önelégülten. 
Ez a hang egyáltalán nem csengett ismerősen. Rideg és nyájas volt, pontosan ezért bíztam benne.

-Az a fénylő izé kezd eltűnni.-suttogtam, majd előre nyúltam, a fehér valami irányába.

-Hallucinál.-sipítozta az aggódó lány. A hangja remegett, már-már a sírás határán állt.

-Mit vártál?!-rivallt rá a mellettem ülő.-Volnál szíves befogni a szádat egy pillanatra?

Az önkívület egyre gyorsabban szívódik fel. Már kitisztult a kép.

-Nem volt jó ötlet! ÉN MEGMONDTAM!-sipítozott az aggódó lány, egyre nagyobb kétségbe eséssel.

-Ide figyelj, Skyla!-üvöltött a mellettem ülő nő.

Skyla? Ez a név ismerősen cseng. Skyla…a legjobb barátnőm, nem? És 2009 van. HÁT EZ NAGYSZERŰ! Gratulálok magamnak, amiért sikerült rájönnöm az évszámra. A nő további locsogása számomra egybefojt. Az ég kezdett kitisztulni, és az a nagy, fénylő valami (Hold) összezsugorodott, és a fekete égboltra került. A kopár föld is kirajzolódott. Azt hiszem, tudom hol vagyok.

-Szent isten.-suttogtam elvarázsoltan, majd lassan a két lányra pillantottam. 
A mellettem ülő lány már a 20-as évei végén járhat,-szűrtem le egy kisebb méregetés után. Vöröses barna, frufrus haja a nő vállát súrolta, barna szemét pedig ezüst szemceruzával emelte ki. Egy egyszerű trikót viselt rövidnadrággal. Az arca csöppet sem volt olyan lágy és kedves, mint Skyla-é. Skyla rendkívül egyszerű teremtés. Sok minden hasonlít a mellettem ülő lányhoz. Szintén barna, hosszú, fufrus haj. A különbség csupán annyi, hogy Skyla alig múlt el 21, és az égszínkék szemében őszinteség csillog.

-Mi az?-Kérdezett vissza Skyla ijedten, majd egy jelentőségteljes pillantást vetett a mellettem ülő nőre.

-Egy pillanatra…Azt hiszem…Jobban éreztem magamat.-sütöttem le a szememet szégyenkezve.

-Avril, nem kell ezt tenned. Te erős vagy. Nincsen szükséged néhány…bogyóra ahhoz, hogy jobban legyél. Idővel enyhülni fog a fájdalom.-Skyla hol a kezét, hol pedig az arcomat nézte aggódó tekintettel.

-Én ezt máshogyan látom.-fontam össze a karjaimat határozottan.

Ugyan hogyan lehetnék valaha is jól?! Itt ülök egy New Jersey-be tartó autóban, egy vad idegen nővel, (aki mellesleg Skyla unokatestvére, és a Brigitte névre hallgat) miután elszöktem otthonról, Minnesotából, ja és most tettem látogatást a drogok felhőtlen világába, és tetszik is… és a legrosszabb az, hogy NEM TUDOM, KI VEZETI AZ AUTÓT. 

-Jól vagytok, csajok?-szólt hátra egy eddig néma hang elölről, a kormány mögül. Asszem’ már tudom ki vezeti az autót.-Hamarosan Jersey-be érünk. Csak azt nem tudom, hogy hová kell mennem, ugyanis senki sem méltóztatott előre ülni, inkább bezsúfolódtatok Avril mellé mindketten.- A visszapillantó tükörben egy szemrehányó tekintetet vetett Brigitte-re, majd folytatta a beszédet.-Így nincs, aki navigáljon nekem. Nem vagyok én Yersey-i kislány, szóval, ha eltévedünk, csak titeket foglak…

-Kayla, Shut up, and Drive, oké?-sziszegte Brigitte a szemeit forgatva. Kayla beletörődően sóhajtott, majd lefékezett.

-Szóval,mióta is vagytok barátnők?-darálta el Kayla udvarias, csámcsogással tarkított hanggal. Nem leselkedett ránk a visszapillantó tükörből, mégis tudtam, hogy a kérdést nekem, és Skylának szegezi.

-A gimi óta.-válaszolt helyettem Skyla, miután észlelte, hogy nem igazán van kedvem a bájcsevegéshez.-De már vagy ezerszer mondtam…-sóhajtott lekezelően pislogva.

Brigitte felhúzott szemöldökkel vizsgálgatott. Ez az egész olyan, mint egy kellemetlen kivallatás. Én magam sem tudom hová varrni a szálakat. Skyla Newson a legjobb barátnőm, Brigitte nemtudomkicsoda pedig az ő unokatestvére, Kayla szinténnemtudomkicsoda pedig Skyla unokatestvérének a legjobb barátnője, és csak úgy felajánlották, hogy elvisznek minket New Yersey-be, (mert maguk is utazós fajták) ha cserébe a szüleim pénzén kibérelt lakásban lakhatnak, velünk együtt.

-Tudod, először azt hittem, hogy egy vidéki, barna hajú, álmokat kergető reménytelen lány vagy. De van benned valami…rendkívüli. Mostantól egy nagyvárosi, és nem barna hajú lány leszel, Avril.-fürkészte Brigitte kusza barna tincseimet összeesküvően.

-A szőke tökéletes lenne. Zöld tincsekkel.-szólalt meg ismét Kayla, ismét hangosan csámcsogva. Valaki szedje ki a szájából a rágót, könyörgöm.

-Majd megfontolom.-dörzsöltem meg a szemem álmosan.

-Másodszor pedig….Milyen név ez az Avril? Olasz eredetű név, ha jól tudom…Ezzel a névvel nem fogsz érvényesülni. Becéztek valahogy – felhúzta a szemöldökét, aztán elővette a gúnyos hangját -…Minnesotában?

Normál körülmények között kedvem lett volna elmagyaráznom a mellettem csücsülő lánynak, hogy Minnesota egyáltalán nem gáz hely, és voltaképpen félig Jersey-i vagyok, mert anya egy ottani egyetemen találkozott apával. Aztán Minnesotába költöztek, majd mikor megszereztem az érettségimet engem is ugyanerre az egyetemre vettek fel, csak kirúgtak és….És az Avril egy francia név. De ahelyett hogy felvilágosítottam volna a nagyszájú lányt, inkább kimerülten megdörzsöltem a szememet.

-Egy páran Avie-nak hívtak, de…

-Szerintem ez tök aranyos név.-zárta le a dolgot Skyla a maga higgadt módján. Skylaval még kilencedikben találkoztam. Német cserediák volt, de miután a szüleinek megtetszett az ország Skyla elbeszélése szerint, egy jobb élet reményében(Skylának 5 testvére van, de ez már egy külön könyvet igényelne) ide is költöztek.

Itt az idő, hogy új életet kezdjek. Hogy mindent elérjek, amit akarok. Nem vagyok egyedül, mégis magányos vagyok.

Adam Szemszöge

Nem fog menni. Eddig volt bátorságom kiállni ennyi ember elé, végignézni a zsűri kritikus arckifejezését, de most egyszerűen nem megy. Pedig az American Idol adott egy esélyt, én meg elbuktam. Ó, ha ezt anya meghallaná… Szedd össze magad, ember! Eddig totális sikered volt. Még senki sem sejti hogy a fiúkat szeretem, és mégis szeretnek. Majd valahogy eléneklem a Mad World-öt, végig azt sugározva, hogy: „Ó igen, még a szöveget is tudom, és tuti, hogy Simon állva fog megtapsolni”

Ez azért elég túlzás.

-Adam Lambert, ugye?-szólított meg egy középkorú nő az öltözőm ajtójában állva.-Három perc, és maga jön.-tájékoztatott unottan, majd kilépett az ajtóból.

Felsóhajtva az ablakhoz sétáltam. El jön valaha az a korszak, hogy senkinek se kell megkérdeznie hogy hogy hívnak? Megélem én azt, hogy mindenki elismerjen engem a szakmában?  Los Angeles fantasztikus és fényes látványa bárkit megbabonázna. Vajon milyen lenne, ha leönteném az egészet egy talicska csillámporral?

-Adam, másfél percen belül a színpadon leszel.-Nagyot nyelve lepillantottam a cipőmre, eldúdoltam magamban a szöveget, megigazítottam a hajamat, majd követve a nőt kiléptem az öltözőmből.

A tömeg sikítozása nyomta el az utolsó elénekelt szavamat. Először az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a széles, gyerekes vigyort, de már nem megy. A tekintetem anyára siklott. Meghatódottan felállt, hogy megtapsoljon. A teremben lévő emberek mind-mind követték, a zsűrivel az élen. Egyedül Simon maradt ülve.

Csak nyugi. Ha minden igaz, még tucatnyi Idolos fellépésed van, amin Simon állva tapsolhat majd. A tekintetemet a tömegre szegeztem, majd vissza a zsűrire.

Simon áll. És tapsol.

Valaki csípjen meg. Gyorsan.

Itt az idő, hogy új életet kezdjek. Hogy mindent elérjek, amit akarok. Nem vagyok egyedül, mégis egy kicsit magányos vagyok.

-Adam Lambertet hallottuk!-visszhangozta a mikrofon Ryan-t, a műsorvezetőt.