9.Rész - Mi a fene?

9.Rész

Mi a fene?

Adam Szemszöge

-Adam, mit gondolsz?-bökött oldalba Robert. Megráztam a fejemet és próbáltam beazonosítani azt, hogy hol is vagyok. Értekezleten. Éppen most tárgyaljuk meg az album pontos irányzatát.

-JLo ellopta a pénztárcám.-bukott ki belőlem a tegnap este egy halvány képkockája, amiről persze Rob semmit sem tud. Valahogy elkerült a szóbeszéd, szóval igyekszem a lehető legkevesebbet mutatni a másnaposságomból. Egyszerre az egész terem röhögésben tört ki. Egyedül Robert nézett rám szúrósan.

-Szóval, - kezdett bele egy vörös haját kontyban hordó nő, Sarah – mint már mondtam a Trespassing album nagyjából készen áll. A címadó dal, a Trespassing egyelőre egy remek paryt dal, ami nagyjából arról szól, hogy eleged van az emberekből, akik ki-be járkálnak az életedben engedély nélkül, te pedig legszívesebben…Huss, lecsapnád őket. Tehát a lázadó style itt is megmarad.-mosolygott.

Felsóhajtottam. Még egy legyet is érdekesebb lenne hallgatni.

-És ez így is fog maradni.-szólalt meg egy kopaszodó pasi, akinek sosem jut az eszembe a neve.

Hát persze, így! Soha semmiről nem kérdeznek meg engem. Berendelnek a megbeszélésre, meg is kérdezik, hogy mit gondolok, de a helyeselésen kívül nem viselnek el mást. A címadó dal szövege sem tetszik, egy tipikus bugyuta hülyeség. Legszívesebben megváltoztatnám. De ez az egész már régóta nem rólam szól.

-Az első kislemez, -a Never Close Our Eyes - koncepciója talán a sikerre tudná juttatni a dalt, tekintve hogy pörgős dal elég régen volt már a toppon, erre van szüksége most az embereknek. Így egyszerre több hallgatóságot tudunk megragadni. Ráadásul Bruno Mars neve egyre népszerűbb.-folytatta Sarah.

-Never Close Our Eyes?-dőltem előre a székben.-Ezt mikor határoztátok el?-néztem körbe, majd mikor nem válaszolt senki, folytattam.-Engem mikor kérdeztetek meg erről?

-Említeni akartuk…-szabadkozott Robert.

-De te azt mondtad, hogy a pártolod az ötletemet!-mutattam Robertre, aki zavartan összepréselte az ajkát.

-Adam, az az ötlet, hogy te majd írsz, teljesen egyedül egy dalt kislemeznek, már régen megdőlt. A múlt hónapi Cuckoo óta semmit sem produkáltál.-felelt szemrehányóan.

-A francba már!-pattantam fel.-Rohadtul elegem van, hogy itt mindenki úgy kezel, mint egy óvodást. Én éneklem majd el azt a dalt, én szerepelek majd a klipjében, én fogok majd nyilatkozni róla, nem pedig ti! Jogom lenne tudnom mindenről, amit elhatároztatok. Jogom lenne beleszólni, de ti elvárjátok, hogy üljek, és bólogatva kussoljak! Ráadásul, Robert, én egy köteg dalt írtam, de nagyjából kitörölhetem vele a seggemet, mert MEG SEM nézted őket. Egyszerűen rávágtad, hogy nem illik a lemezhez.-emeltem fel a hangomat. Egyre mérgesebb lettem.-Mi lesz a következő, amiről nem tudok? Kitaláljátok, hogy terhes vagyok, csak hogy felkapja a fejét a sajtó?

A teremre csend telepedett. Robert a karomnál fogva próbált lehúzni a székbe, sikertelenül. gyorsan fújva a levegőt körülnéztem, mire egyszerre csak ismét nevetésben tört ki mindenki. Kivéve Robertet…Lemondóan sóhajtottam.

-Ez jó volt Adam, de most tekintsük el a mű balhétól.-rázta meg a fejét nevetve Carl.

Óvódás effektus.  Lerogytam a székbe, majd a megbeszélés további részében a cipőmet nézegettem.

Avril Szemszöge

-Idióta!-vágta földhöz Brigitte a pénztárcát.-Hányszor mondtam neked, hogy legyél körültekintőbb?!-sipítozott.

A kanapén ücsörgő Kaylára és Skylára néztem. Némán figyelték a tajtékző Brigitte-et. Egyiknek se jutott eszébe megvédeni.

-Nem lett volna eszetek esetleg visszaadni neki?-mutatott a földön heverő pénztárcára.

-Nem tudtuk, hogy Adamé.-mentegetőzött Sofi.-A kocsiban vettük csak észre. Rögtön visszamentünk hogy visszaadjuk, de mire odaértünk már nem volt ott.-magyarázta higgadtan.

-Ellopod a szomszéd pénztárcáját? Nem gond. Lenyúlsz a cipőboltból egy pár cipőt, Semmiség. De hogy elveszed ADAM LAMBERT pénztárcáját?-járkált fel és alá.-Lecsukhatnak. Érted?! Az a szemét feljelent, és baszhatod az egészet. Én nem fogok kardoskodni érted. Magadnak csináltad a bajt, mint mindig. De most nem fogunk továbbállni. Vagy megoldod az ügyet, - hajolt le a tárcáért – vagy egyszerűen börtönbe mész. Nem érdekel.-a kezembe nyomta Adam tárcáját, fújtatott egyet, majd bevonult a szobájába.

Lerogytam a székbe, a fekete bőrkötést szorongatva.

-Most mit fogsz csinálni?-lépett mögém Sofi.

-Fogalmam sincs.-sóhajtottam fel.-Visszaadom neki.

Felnéztem Sofira. A szemében együttérzés és izgalom keveredett össze. Hát persze, az első számú Lambert fan.

-Esetleg…nem csinálhatnék egy képet a pénztárcáról?-kapta elő a telefonját.

Szörnyülködve megráztam a fejemet, majd mikor Sofi szája lefelé kezdett görbülni, beadtam a derekamat. A legkevesebb amit tehetek érte a félresikerült akciója után.

Justin Szemszöge

Nehézkesen fújtam ki a levegőt, majd még egyszer leellenőriztem a címet. Egy hatalmas épület előtt álltam.

-Hát, legyen.-sóhajtottam fel. Ha anyám azt akarja, hogy határozzam el magamat, akkor megkapja azt amit akar, de a személyiségemről nem vagyok hajlandó lemondani. Sietve átfutottam az épület ajtaja felett lévő reklámtáblát.

 „Hamupipőke – 2 nap”

Megráztam a fejemet. Ki az a hülye, aki 2011-ben elsiklik az összes új, érdekkeltő dolog felett, hogy színpadra vigyen egy klasszikus 2 éveseknek való tündérmesét?

Ez az én nagyszájú, kissé fura és rendkívül ravasz barátom, Rachel.

-Justin, drágám!-szólalt meg egy vékony, női hang a bejárat felől. Mikor odafordítottam a fejemet, egy élénk kék ruhában ugráló nőt láttam. Odaintett nekem, én pedig elindultam felé.

-Ezer éve láttalak utoljára!-kiáltott fel mikor elég közel értem hozzá.

-Nekem is hiányoztál.-nyugtáztam az izgatott Rachelnek, miközben igyekeztem kiszűrni a járókelők szemrehányó tekinteteit. Rachel sosem volt egy…szégyellős és csendes lány. Mosolyogva megrázta a fejét.

-Még mindig Angliában érzi magát…-motyogta a szokásostól eltérően, halkan.

-Még mindig nem veszed észre, hogy itt állok előtted!-vigyorogtam rá, majd egy gyors mozdulattal átöleltem.

Rach. Neki összejött az amerikai álom. Egy utcában nőttünk fel, szinte minden szabad percünket együtt töltöttük egészen 20 éves korunkig. Mert akkor ő megunta az örökös szabályokat, és a merev hozzáállást, ami a szülőházát illette. Először Liverpoolba költözött, ahol sikerült levetkőznie a neveltetését. Eleinte rendezvényszervezőként dolgozott, de igazság szerint azt is megunta. Egy kicsivel később New Yorkba ment, ahol főbbként divattervezőként akart érvényesülni, de nem nagyon sikerült neki. Miami-ban színésznőként akart befutni, de miután rájött, hogy voltaképpen nincs is kedve hozzá, beleszeretett a rendezésbe, - és egy gazdag pasiba, akinek a pénzéből (válás után kapott) – majd megalapított egy színházat. Az épület ugyan hatalmas, de csak ő csak a földszintet bérli. Pedig igazából lenne rá pénze,- pláne hogy a mostani férje egy befolyásos orvos, - de ahogy ő fogalmaz: „A kockáztatás a legizgalmasabb dolog” Éppen ez az oka, hogy itt tart. A lehető legreménytelenebb dolgokból csinál kasszasikert. A legutóbbi Los Angelesben rendezett színházi darabra, a Rómeó és Júliára összesen 200 ember volt kíváncsi, de Rachel színházában egy nap négyszer is játszani kellett, annyira kelendő lett. Amikor megtudtam, hogy munkát kell keresnem, ő volt az első, aki az eszembe jutott.

-Mutasd magad!-engedett el.-Egészen jól festesz.-harapta be az alsó ajkát elgondolkozva.-De szerepet most nem tudok adni.

-Ó, nem nem, dehogyis!-tiltakoztam szinte rögtön.-Valami könnyű munka kellene, amiből fent tudom tartani magam…Egy darabig. Egy színházban van ilyen, nem?-kérdeztem bugyután.

-Nos, akadna pár dolog, de kétlem hogy odáig lennél…-ráncolta össze a szemöldökét.-Gyere utánam!-intett.

Az első dolog, amit megpillantottam odabent az a hatalmas színpad volt, és az előtte elterülő vörös bársonnyal bevont székek. A színpadon épp egy jelenet ment.

-Mosd fel a padlót, drágám.-hahotázott egy középkorú ijesztő külsejű nő.-Aztán el ne felejtsd kivasalni a ruhákat. A bál már vár ránk.-nézett jelentőségteljesen a meghívóra, amit a mellette álló két fiatal lány szorongatott.-Napnyugtára készen legyél, vagy nincs vacsora!-a nő alig észrevehetően belerúgott a padlón ücsörgő lányba.

Az utolsó akit észrevettem a lány volt, aki vélhetőleg Hamupipőkét játssza. A reflektorfény alig hogy érintette az arcát, de mikor az ő sora következett, felismertem őt.

-A csaj a Gravyből.-suttogtam meglepetten. Hihetetlenül unszimpatikus jelenség.

-Mit mondassz?-kérdezett vissza Rachel. Mielőtt válaszolni tudtam volna, Rach karon fogott, és lerántott az egyik székbe.

-Tehetséges, nem?-mosolygott elégedett, majd hol rá, hol a csajra nézett.

-Szerintem…nem nagy szám.-rántottam meg a vállam. A következő pillanatban a szőke lány tekintete szúrósan megvillant. Szóval észrevett.-Szóval…- ficánkoltam a helyemen –Milyen munkáról lenne szó?

-Elkél egy segítő kéz szinte mindenhol. Segíthetsz a jelmezeknél, a díszleteknél, a jegyszedésnél, vagy feltakaríthatsz a színdarabok előtt és után, osztogathatsz mogyorót a darab közben, gyűjthetsz visszajelzéseket, osztogathatod a darab szórólapjait, vagy segíthetsz a színészeknek öltözködni a show után, és előtt.-miután befejezte, kérdően pillantott rám.-Persze mindnél több munkát vállalsz, annál több fizetést kapsz.-tette hozzá hirtelen.

-Mindet vállalom.-vágtam rá gyorsan. Rachel felhúzta a szemöldökét.

-Nem vagy valami…munkás típus. Mire fel ez a lelkesedés?-fésült ki egy vörösesbarna hajtincset az arcából.

-Anyámék kitalálták, hogy nem adnak több pénzt, szóval mától nekem kell gondoskodnom magamról. A másik dolog pedig az, hogyha három hónap múlva nem találok valami olyan dolgot, ami ideköt…Vissza kell mennem, hogy átvegyem a céget, és feleségül vegyek egy nőt.-sütöttem le a szememet. Nem akarom ezt.

-Anyudék még mindig nem szívlelik a pasikat?-fújtatott együttérzően.

-Nem…Bárcsak valahogy…Egyszerre tudnám megszeretetni velük Amerikát és azt a gondolatot, hogy meleg vagyok.-sóhajtottam.

Rachel oldalra húzta a száját, majd egy pillanatra a színpadra nézett.

-És mi lenne ha…szereznél egy cuki, művészlélek amerikai pasit, akit az őseid tuti kedvelnének. megígérik, hogy többet nem avatkoznak a magánéletedbe, mert bebizonyítottad hogy nagy fiú vagy.  Majd dobod a pasit, és tovább élsz itt, mert ugye megígérték.-pattant fel.-Egész ügyes vagyok, mi?

Ebben lehet valami…Tulajdonképpen nem is hülye ötlet.

-És mégis hol találok egy olyan pasit, aki nekem is, és az őseimnek is megfelel?-gondolkoztam hangosan.

-Egészen véletlenül én ismerek egyet…-pillantott rám sejtelmesen.

Adam Szemszöge

-Aztán az egész terem nevetésben tört ki, majd folytatták az egészet, mintha ott se lettem volna. Ismét.-lerogytam a kanapéra, majd áttettem a telefonomat a bal fülemhez.

-Mióta csinálják ezt?-érdeklődött a vonal másik végén lévő nő.

-Alighogy befejeződött az Idol, már azt kellett mondanom, amit előtte a számba rágtak.-felhúztam a szemöldökömet.-Az AMA-s dolog pedig rátett egy lapáttal.

-Tudod mi kéne neked?-próbált fellelkesíteni-Egy jó kikapcsolódás. Mikor voltál utoljára bulizni, vagy csak…a stúdión kívül?-szurkálódott.

-Ha időt tudnék szorítani valahogy egy ütős bulinak, nem a színházadra gondolnék első sorban, Rachel.-gúnyolódtam tréfásan. Rachel felmordult.

-Pedig olyan…színpadias típus vagy.-nevetett nem túl meggyőzően.

Felsóhajtottam. Rachel jól ismer engem, annak ellenére hogy alig másfél éve ismerjük egymást, és már nagyjából három hete nem beszéltünk. Az egyik New Yorki divatbemutatón futottunk össze, és rögtön megkedveltem a határozott lányt. Csak nemrég tudtam meg, hogy itt van Los Angelesben, ráadásul egy egész színházzal. Wow.

-Azért gondold meg.-próbálkozott Rachel ismét.-A Hamupipőkét adjuk elő holnap, egy igazán tehetséges kiscsajjal. Hátha…-egy pillanatra elhallgatott-felszedsz egy pasit, vagy valami.-Szinte láttam magam előtt, ahogy rám kacsint.

-Még meggondolom…-nyúltam el a kanapén gyanakvóan.-Amúgy sem tudnék dalokat írni.-kirázott a hideg, amikor a dohányzóasztalon heverő papírokra néztem. Rosszabbnál rosszabb témák és rímek sorakoztak fel. Roberték már az első kislemezt tárgyalják, holott jól tudják, hogy az album még nagyon nincs kész. A selejt dalokat, - amihez semmi közöm – már rápakolták, de a kimondottam jól sikerült, általam írt Chokehold még nem került rá. Magyarán az egész lemez egy káosz.-Most viszont le kell tennem.-pattantam fel egy hirtelen ötlettől vezényelve.-Megyek…’szórakozni’.-felnevettem, majd kinyomtam a telefont.

Vigyázz Gravy, te koszos és büdös bár, itt jövök!

***

Már a bejárat előtt megpillantottam Őt. A szokásos helyén ült, egy magazint olvasgatva. Mikor meglátott, beletúrt a hajába, majd egyszerűen visszafordult a magazinjához. És ennyi.

-Szánalmas vagy, Lambert.-indultam el egy asztal felé, majd igyekeztem levenni a szememet Justinról.

Miután megtaláltam az ideális helyemet, leültem és intettem a felszolgálólánynak, hogy rendelnék. Meglepetésemre nem a túl kedves barna csaj jött, hanem a szőke, zöld melírral tarkított hajú lány sétált oda hozzám. Szokatlanul bizonytalan volt.

-Csak egy pohár martinit kérek.-nyugtáztam félhangosan, majd a zsebemhez nyúltam, hogy előkapjam a pénztárcámat a fizetéshez, de a zsebem üres volt.

-A fenébe.-sziszegtem, mikor beugrott a tegnapi nap ködös emléke. Legbelül tisztában voltam azzal, hogy nem Jlo nyúlta le a pénztárcám. A lány szaggatottan felsóhajtott, majd a pultnál álló kedves lányra nézett, aki megrázta a fejét.

-A vendégem vagy.-nyögte ki a lány kissé flegmán. Túl ismerős volt a hangja, annak ellenére (is) hogy már énekelni is hallottam. A múlthéten…Mikor a lány, - azt hiszem Avril - megfordult és elment, hirtelen beugrott minden. Ő nyúlta le a pénztárcámat!

Most szét kellene vetnie a dühnek. De annyira nem érdekel, igazság szerint. Justinra sandítottam. Engem nézz, és mosolyog. Hirtelen alig tudtam megülni egyhelyben.

-Ne bámuld már ennyire feltünően.-helyezte el Avril a poharamat az asztalon, majd kihúzott egy széket, és leült velem szembe. A hirtelen történt barátságosság észrevételekor felhúztam a szemöldökömet. Kaján vigyorral az arcomon belekortyoltam a pohárba.

-Te nyúltad le a tárcámat.-jelentettem ki hátradőlve. A lány zavartan pislogott, majd kifújta a levegőt.

-Ó, az a tied volt…?-nevetett fel komiszul. Belenyúlt a zsebébe, majd ledobta elém a fekete bőrkötést.-Aranyos az igazolványképed, de én inkább nem mutogatnám.-vigyorgott rám gonoszan.

Felsziszegtem, és eltettem a pénztárcámat.

-Remélem tudod, hogy ezért fel is jelenthetnélek.-fenyegetőztem szórakozottan.

-De nem teszed, mert akkor a lovagod, - sandított a szomszéd asztalhoz – azt hinné, hogy tapló vagy.-hátradőlt, majd fellendítette a lábát az asztalra.

-Miért, ennyire bír téged?-haraptam be az alsó ajkam.

Avril Szemszöge

-Igazság szerint ő egy iszákos köcsög.-bukott ki a számon. Mikor találkoztam a pasi meglepett arckifejezésével befogtam a számat.-Akarom mondani…Hozzád illik.-nevettem fel emlékezve a tegnapira.-Örülhetsz, hogy a…-egy pillanatra elgondolkoztam-Glambertjeid nem neszelték ki a tegnapi történéseket,-villantottam meg egy ravasz mosolyt.-Adam.-mondtam ki a pasi nevét, mire ő összerezzent.

-Tudod, elég gonosz vagy.-ivott bele a poharába.-De kösz hogy nem dobtál fel.-kinyújtotta felém a kezét.-Adam Lambert.

Szemügyre vettem a férfi kezét. Az első ami feltűnt, az óriási halálfejes gyűrűje volt. Nem bízhatsz az emberekben, Avril. De már úgyis tudja a nevedet, és ha véletlenül beköpne, te elterjeszted, hogy…alkoholista.

-Avril…Carter.-sóhajtottam fel, de nem fogadtam el Adam kézfogását.

Adam lebiggyesztette az ajkát, aztán megvonta a vállát.

-Szóval, Justin…-tereltem el a szót.-Mit tudsz róla?-mértem alaposan végig Mr.Jeget, aki éppen  a telefonját piszkálta. Szóval nem vagyok jó színész…-ízlelgettem magamban Justin közelmúltban kimondott szavait. Habár a színpadon voltam, könnyen ki tudtam venni a szavait. Nagyon eldumálgattak Rachelel.

-Hááááát…-nyújtotta el a szót szégyenlősen.-Nem sokat. Egyszer beszéltünk, és csúfosan leégtem.-sütötte le a szemét egy kissé elpirultan.

Nem értem, miért árul el ilyeneket. Nem is ismerjük egymást, ráadásul ő egy világsztár. Két percbe telne, hogy leközöljem ezt a sztorit valamelyik nagy tv-nek, vagy napilapnak.

Tettetett szörnyülködéssel megráztam a fejemet.

-Nézd meg a cipőjét.-böktem Justin felé.-Egy méregdrága brit márka, és mivel a talpán még ott van az a matrica, kétlem, hogy az ebayről rendelte volna, plusz az akcentus… Tuti hogy brit a pasi. Ráadásul szinte minden áldott nap teát és pirítóst rendel.-hadartam el suttogva, majd hol a csodálkozó Adamre, hol a másik pasira tekintettem.-Határozott alaknak tűnik, de ha tettekre kerül a sor visszavonul. Gazdag szülők gyereke lehet, akik nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mit akar: Szófogadónak és bajkerülőnek nevelték. Általában megvédte magát a piszkálódásokkal szemben, de – mivel nem látok egyetlen heget, sebet, vagy akármit a bőrén – sosem verekedett. Biztos meg akarta védeni a család hírnevét.-ismét végigmértem Justint, hátha hozzá tudok még fűzni valamit.-És ocsmány ízlése van.-bukott ki a számon – ismét – valami szemét megjegyzés. Mikor Adam elmosolyodott, én is elengedtem egy halvány mosolyt.

-Ezt mind egy cipőből szűrted le?-bólintott elismerően.

-Igen, és azt is, hogy most tutira heterónak néz.-vigyorogtam, majd feltápászkodtam.-Egészen véletlenül tudom, hogy ott lesz ma ezen.-csúsztatott az asztalra egy apró szórólapot.-Ülj bal szélre, úgy az ötödik sor köré. Vegyél mogyorót, majd szórd le a melletted ülő széke alá. Mikor Justin közelebb jön, takarítsd össze helyette, mosolyogj, majd mutatkozz be.-kacsintottam rá.

-Te nem vagy emberi lény.-motyogta vigyorogva, majd elvette a szórólapot.

-De. Csak annyiban különbözök a többi társamtól, hogy jobban ismerem őket, mint ők saját magukat.-mosolygott, majd sarkon fordult.

Szemügyre vettem a szórólapot.

„Hamupipőke – Ma este”

Csak ezt ne.